Ugrás a tartalomra
Nem túl méltányos ráolvasni az emberre az adott életkorban tett kijelentését; ugyanaz a kategória, mint kötelezvénynek tekinteni egy ötéves gyerek Ûrhajós leszek címû rajzát.
Kapcsolódó idézetek
-
Fontos teendőimet halogatom, ráérősen, álmodozom a jövőről, mint a gyermek, aki - ha terveit nézem, hogy mi mindent akar átélni életében - hatezer évre rendezkedik be, nem hatvanra.
Karinthy Frigyes
-
- Próbálom eldönteni, mi leszek, ha nagy leszek. Ami nem kellemes harmincévesen.
- Nem számít, hány éves vagy, amikor rájössz. Az a fontos, hogy előbb gyere rá, mint hogy valaki megmondja, mi legyél, és aztán tévedjen.
John Scalzi
-
Bizonyos agyi struktúrák és funkciók (...) nagyon későn érnek be, és az agyunk, ellentétben a törvényhozók elképzeléseivel, 18 éves korunkban még korántsem "felnőtt". Többek között ezért sem felelősségteljes dolog 18 éves katonákat háborús területekre vezényelni.
Dick Swaab
-
Az ember szövögetheti az ábrándjait, de a valóság egészen más. Az élet az élet, és nyolcévesen semmi értelme sokat töprengni rajta fölöslegesen.
Christina Rickardsson
-
Az ábrándozás jól áll a bajusztalan ifjúnak, de hozzá nem illő a komoly férfihoz. A férfikorra jutandó emberiségnek a valót kell keresnie, melytől, ha arcza az ábrándozásánál sötétebb is, nem szabad visszarettennie.
Mentovich Ferenc
-
Az embereknek nem szabad elhinniük azt, hogy az, hogy ők hány évesek, behatárolja azt, hogy milyen korosztályú emberekkel kéne körülvenniük magukat.
Steiner Kristóf
-
Van valami, amit egyetlen hatévesnek se szabadna megmondani a világon: az, ahogyan a dolgoknak lenniük kéne, és ahogy vannak, az szinte sose ugyanaz.
Stephen King
-
Felnőttnek lenni nem túl vonzó, nem egy hálás szerep, és semmiképp sem azonos avval, hogy mostantól mindent szabad. Egyfelől neked eddig szabad volt csaknem minden bizonyos keretek között (...), másfelől meg minden híresztelés ellenére nem méznyalás, nem karnevál, ami most következik.
Keresztury Tibor
-
Vannak dolgok, amikhez nem lehet eléggé felnőni.
Kerstin Gier
-
Hetvenen túl az ember szellemileg-lelkileg nem szinkron egy harmincévessel. Ha megkérdeznek, nem titkolom el véleményemet a legújabb jelenségekről, de azzal a fenntartással teszem ezt: lehetséges, hogy már illetéktelen vagyok a véleménymondásra. Nyilatkozzanak a fiatalok!
Komlós Aladár