Ugrás a tartalomra
Nem volt több kívánnivalója. Szerelmessé tette ezt az asszonyt, ott az éjszakai szobában maga is meghatódott a nő csábító szépségétől - ennek köszönhette győzelmét, ennek s nem ügyetlen mesterkedéseinek. De még a leggyöngédebb pillanataiban is megmerevítette valami furcsa gőg, még mindig játszani akarta a férfi szerepét, aki megszokta, hogy uralkodjék az asszonyokon. Hihetetlen erőfeszítéssel próbálta ízetlenné tenni, ami szeretetre méltó volt benne.
Kapcsolódó idézetek
-
A legyőzhetetlen álmosság mélyéről, mely lassan erőt vett rajta, újra feltámadt benne az élet szeretete, a boldogság vágya, az utolsó ábránd, hogy még ő is boldog lehet.
Émile Zola
-
Valami bámulatba ejtő, váratlan tettet szeretett volna véghezvinni - valami jót, hogy mindenki gyengédebb legyen hozzá, vagy rosszat, hogy mindenki rettegjen tőle. De sem jót, sem rosszat nem tudott kigondolni.
Makszim Gorkij
-
Gyûlölte a munkáját, úgy gyûlölte, mint semmi mást a világon. Reggelente ezzel a gyûlölettel ébredt, napközben a másodpercmutatót figyelve ez irányította, és esténként úgy aludt el, hogy szorosan magához ölelte ezt a gyûlöletet, ami vele maradt álmában is.
Karafiáth Orsolya
-
Belefeledkeztem, zsibbadtam a gyönyörûségtől, attól a vonzalomtól, amely egyre erősebben uralta érzékszerveimnek pillanatnyi állapotát. A nap belopakodó erőtlen sugara is mintha segített volna az érzékiség szárnyain röpködni, épp csak annyira tette ragyogóvá a (...) szobát, amennyire szükség volt az illúzió felébredéséhez a szépséghez vezető úton.
-
Megszerette, de hogyan? Akart akaratlanul, akart görcsösen, vad hévvel, akaratosan, epekedve, vágyakozva: a kell és a muszáj hajtották, úgy szeretett.
-
És akarta, hogy ő szeresse. A szívét akarta. Akarta ezt a férfit, aki ismerte a szerelmet, aki tudta, mi az odaadás és a kötődés.
Sherrilyn Kenyon
-
A szeretet kényszerítette arra, hogy mindenáron megfeleljen az elvárásoknak, még akkor is, ha ezért saját álmait kellett föláldoznia. (...) Nem vette számításba, hogy egyszer úgyis ráébred a rideg valóságra, és akkor majd nem tudja, hogyan védje meg magát, védtelen lesz és kiszolgáltatott.
Paulo Coelho
-
Izzó katlan, magába zárva forrt a dühtől, haragtól, hallgatástól és nehezteléstől, alig várta, hogy felégesse Josianát. Soha még ember ok nélkül nem gyûlölt úgy asszonyt. Miatta nem aludt, éjjel-nappal vele törődött, megvetette és dühöngött miatta. Talán kicsit szerelmes volt belé.
Victor Hugo
-
Erős a vágy, hogy az ember mindent magába szippantson, amire a szeretett nő ránézett, hogy semmit se felejtsen el, egyetlen momentumát sem ennek a világnak, amely egyszeriben az ő, a szeretett nő világa is lett, áttetsző, tiszta, kiismerhetetlen.
Bernlef
-
Képtelen voltam a rámenősségre; szégyenlős, bizonytalan, gyámoltalan magatartásom szemmel láthatóan valamiféle együttérzést váltott ki, s ennek hatására az emberek azt gondolták: segítsünk ezen a fiún. Így aztán ugyanazzal a módszerrel arattam sikert, mint amely a nők meghódításában segítségemre volt: az egész világ az ölébe akart venni.