Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Newton nem az ész korának első alakja volt. Az utolsó varázsló volt, az utolsó babiloni és sumér, az utolsó nagy elme, aki a látható és szellemi világra ugyanazzal a szemmel tekintett, mint azok, akik szellemi örökségünket csaknem tízezer évvel ezelőtt építeni kezdték.

John Maynard Keynes
👨‍🍳 Szakács 🎲 Kockázatvállalás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Newton idejében egy mûvelt ember - még ha vázlatosan is, de - megszerezhette a teljes emberi tudást. Ám azóta a tudomány fejlődési üteme ezt lehetetlenné tette. Az elméletek állandóan változtak, hogy számot adjanak az új megfigyelésekről, de sohasem voltak kellően feldolgozva és leegyszerûsítve, hogy az átlagember is megértse őket. Specialistának kell lenned, és akkor is csak reménykedhetsz, hogy megértheted a tudományos elméletek egy kis hányadát. Stephen Hawking
  2. A civilizációhoz szükséges gondolkodás (...) az egyének privilégiuma - vegyük példának a mi Newtonunkat vagy Einsteinünket. A kollektív intelligencia egyszerû redundanciája nem képes kialakítani az emelt szintû gondolkodást - ahogy közülünk, emberek közül százmillió sem lett volna képes, bármennyire erősen töri is a fejét, előállni Newton törvényeivel vagy a relativitáselmélettel. Cixin Liu
  3. Hogy (...) a tudománynak nem alkotás a célja, az kiviláglik már a legrégibb bölcselkedők példájából. Az emberek ugyanis most is, meg régen is a csodálkozás következtében kezdtek filozofálni. Arisztotelész
  4. Meghalt bennünk a gyermek. Szellemhazánkat elfelejtettük, üzeneteit nem halljuk, vagy csak nagyon ritkán és hamisan. Megöregedtünk, és nem jól. Álomtalanok lettünk. Mágusok helyett csaló bûvészek. Mutatványaink néha látványosak, de nem bírják az időt. Pedig eredetileg azért hoztunk létre mûveket, azért írtunk, zenéltünk és festettünk képeket, azért tanítottunk és prófétáltunk, hogy a világot átvarázsoljuk. Nem sikerült. Müller Péter
  5. Szellemi szemünk megvakult, isteni lényünk a tudattalan legmélyére süllyedt - így jelent meg a túl okos, túl önző, túl boldogtalan, túl hazug, túl racionális, túl magányos és egoista emberi faj a földön, melyhez mi is tartozunk. Nincs senki közöttünk - a szenteket is beleértve -, aki teljesen mentes lenne mindezektől. Müller Péter
  6. Newton filozófiája a jelen pillanatig sok ember számára éppoly érthetetlennek tûnt, mint az antik filozófusoké; de a görögök homályossága abból fakadt, hogy nem volt bennük világosság, de Newton sötétsége onnan jön, hogy világossága messze van a szemünktõl. Voltaire
  7. Láttam, milyen hatalmas különbség van a tudós és a mûvész között, amit előttem is sokan láttak már. Ha Bach, Beethoven, Picasso vagy Proust nem született volna meg, senki más nem teremtette volna meg a mûveiket. Örökre megmaradnak mint egyéniségek, akik, ha nagyon akarjuk, rekonstruálhatók - legalábbis valamennyire - munkáikból épülő emlékmûveik homlokzata mögött. A tudóst a fejlődés maga mögött hagyja, arca feledésbe merül. Ha A nem fedez fel egy bizonyos természeti törvényt, majd B felfedezi, talán később, talán más módszerekkel, de mit számít öt, ötven vagy száz év az örökkévalóság ege alatt? A tudomány eredményei soha nem végérvényesek. Georg Klein
  8. Az utóbbi évszázadok folyamán a tudományt részben azért fejlesztették, mert vele és általa remélték megérteni Isten jóságát és bölcsességét - ez volt a nagy angolok (mint Newton) legfőbb lelki indítéka -, részben azért, mert hittek a megismerés abszolút szükségességében, amely a legerősebb kapocs a morál, a tudomány és a boldogság között - ez a nagy franciák (mint Voltaire) lelkének legfőbb indítéka -, részben pedig, mivel a tudományban mindenáron valami önzetlen és ártalmatlan dolgot, valami önmagában is megállót, valami ártatlant szerettek volna látni, amihez az ember gonosz ösztöneinek az égvilágon semmi közük - ez Spinoza legfőbb lelki indítéka, aki megismerőként isteninek érezte magát: - tehát három tévedésből kifolyólag! Friedrich Nietzsche
  9. A tudomány mûvészete, amelynek Newton a mestere volt, abban rejlik, hogy olyan észszerû egyszerûsítéseket hajtunk végre, amelyek kezelhetővé teszik a problémákat, miközben elegendő mértékben megtartják lényegüket ahhoz, hogy a levont következtetések relevánsak legyenek. A kihívást az jelenti, hogy a problémák egyik csoportja esetében hatékonynak bizonyuló egyszerûsítések másoknál kevésbé lehetnek célravezetőek. Ha a bolygót szilárd golyóként modellezzük, könnyedén és pontosan kiszámíthatjuk a pályáját. Ha ellenben saját fejünket modellezzük szilárd golyóként, aligha jutunk közelebb az elme természetének megértéséhez. Brian Greene
  10. Ellentétben azzal, amit talán várna az ember, az évek múlásával a látókör nem szélesedik, hanem egyre szûkül. Az egyszerre idős és bölcs ember inkább szabályt erősítő kivétel csupán.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat