Ugrás a tartalomra
Nézd csak meg jól, mi minden van körülöttünk. A víz háborog, a föld rá sem hederít. Látod a magasba nyúló hegyeket?! A fákat, a fényt, amely a nap minden percében változtatja erejét és színét. A halakat, amelyek más halakat kergetnek, miközben azon vannak, hogy elkerüljék a sirályok csőrét. Hallod a zajokat, a hullámok moraját, a szél susogását, a homok neszezését, a sokféle zajt, amely harmóniává olvad? És az élet meg az anyagok e valószerûtlen hangversenyének kellős közepén itt vagyunk mi, te meg én és a körülöttünk lévő sok-sok ember. Vajon hányan látják meg közülünk azt, amit most leírtam? Hányan értik meg reggelenként, micsoda kiváltság, hogy fölébrednek, hogy láthatnak, szagolhatnak, tapinthatnak, hallhatnak, érezhetnek? Közülünk hányan képesek egy pillanatra megfeledkezni a nyûglődéseikről, hogy elámuljanak ezen a csodás látványon? Úgy tetszik: az ember éppen annak van a legkevésbé tudatában, hogy él.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden pillanatban milliónyi csoda történik körülöttünk - nyílnak a virágok, csicseregnek a madarak, zümmög a méh, lehullik egy esőcsepp, hópehely libben át a tiszta esti égen. A csoda mindenütt jelen van. Ha megtanulod megélni, az élet nem más, mint egy mindennapi csoda.
Sadhguru
-
Nincsenek halott dolgok, minden él (...). Nem csak az emberek, az állatok, a madarak. A fa is, a kő is, a bot is és mindenféle gép is. Csak ravaszkodnak, tettetik magukat, mintha nem élnének, de valójában mindent látnak, éreznek, és amikor csak akarnak, mindent saját kedvükre tesznek, nem pedig az ember óhaja szerint.
-
Lásd a fényt, ne bántsd, mi érted él!
Halld a szót, mit föld, az ég beszél.
Nézd a bolygót! Oly` tiszta kék.
Élj ma úgy, hogy éljen még!
-
Az élet olyan, mint egy festmény. Egy bizarr, absztrakt festmény. Megnézzük, és azt gondoljuk, hogy kusza homály az egész. De ha jobban megnéznénk, valóban megnéznénk, megfigyelnénk, és még a képzelőerőnket is használnánk, az élet sokkal, de sokkal többet adhatna nekünk. Lehetne a képen tenger, ég, lehetnének emberek, épületek, virágkehelyben pihenő pillangók - vagy akármi, kivéve a kusza homályt, aminek korábban láttuk.
Cecelia Ahern
-
Létezni. Egyszerû, és egyben nagyszerû szó. Élni. Meglenni. Itt lenni a földön. Érezni mindazt, ami körülvesz, ami jó érzéssel tölt el, ami simogat, ami bármi módon, kellemesen vagy elementáris erővel hat rám. Gondold meg, kicsikém, főleg akkor gondold át, amikor szomorkodásra vagy panaszra van, vagy lenne okod: bármekkora fájdalmad is van, bármennyire szenvedsz is, bármily rettenetes kínokat élsz is át, mégis csak élsz, létezel. Amíg nem tetted kockára az életed, oly nehéz ezt megérteni. Észre sem veszed, hogy létezel, hogy élsz, hogy meg vagy. Eszedbe sem jut, hogy itt vagy, hogy élőlény, hogy ember vagy, mert minden egyszerû és természetes, pontosabban minden egyszerûnek és természetesnek tûnik, annak gondolod, vagy talán nem is gondolod, meg sem fordul a fejedben, hogy ajándékul kapott, félteni való kincset őrzöl: az életedet.
Nagy Bandó András
-
A földi életnek különös sajátsága, hogy az ember néhanapján úgy érzi magát, mintha örökké, örökké, de mindörökké élhetne. Az embert néha olyankor fogja el ez az érzés, ha nagyon korán kél és megy ki a szabadba, még hajnalhasadása előtt, abban a finom szürkületben és megáll egyedül a mezőn s föltekintve az égre, figyeli, hogy a halavány égbolt miként változik meg, miként pirosodik át, míg a kelet bámulatos átalakulásától csodálkozva kiált fel s a szíve dobogása is megáll az előtt a fönséges látvány előtt, amint nagy méltósággal fölbukkan a nap, amint fölbukkan minden istenadott reggelen már annyi ezeresztendő óta. S olyankor is így érezzük magunkat, amikor napnyugtakor megállunk egy csöndes erdőben, amelynek lombjai között átszûrődik a verőfény titokzatos aranycsillogása és lassan, nagyon lassan suttog valamit, amit megérteni nem lehet, bármiként is szeretnők. S néha akkor is örökkévalónak érezzük az életet, ha az éjszaka véghetetlen csöndjében föltekintünk a mélységes kék égbolt sok millió csillagai közé. S halhatatlannak érzi magát az ember akkor is, ha távoli zene hangjaira figyel, vagy ha nagyon mélyen belenéz valakinek a szemébe.
Frances Hodgson Burnett
-
Az életünkben a dolgoknak megvan a maguk ideje. A maguk helye. A folyamatoknak van elejük, közepük és végük. Magasságuk és mélységük. Az életnek van ritmusa, ciklikussága, súlya és könnyedsége, hossza és rövidsége. Ha ezt szem elől tévesztjük, úgy kiesünk a realitásból, hogy sosem tudunk igazán jól lenni.
Pál Ferenc
-
Hajolj le, érintsd meg a földet, és érezd, hogy remeg. Ha arcodon végigsimít a szél, találd ki, beszéde mit jelent. Milyen a napra tárt tenyereden a fény! Valami láthatatlan erő jön belőle, amit nem foghat fel az ész - ez átfogóbb, magasabb létezés.
Richard Jefferies
-
Az ember ösztönösen él. Hajlamosak vagyunk nem észrevenni azt, ami körülöttünk van. A "VAN"-okat nem becsüljük. (...) Élünk, eszünk, iszunk, dolgozunk, alszunk, szeretkezünk, és észre sem vesszük, hogy mindez milyen csoda. És amikor történik egy tragédia az ember életében, akkor mintha valaki visszarántana, és azt mondaná: Gondolkodj! Gondolkodás közben eszmélsz csak arra, milyen isteni szerencse, hogy van két kezed, két lábad, két szemed. Érzel, hallasz, tudsz tapintani, ízlelni.
Fülöp László
-
A zajos világban könnyedén megfeledkezhetünk azokról a kis dolgokról, amelyek a földi életet olyan különlegessé teszik. Pedig apró csodák történnek minden pillanatban, és ha hajlandó vagy észrevenni őket, boldogabb leszel.