Nézem a nyárfákat, ahogy a júniusi szélben ezüstösen csillognak. Semmi különös, csak fújja őket a szél, és csillognak a levelek. Szóval a fák, a levelek, a szél, a napfény. Vannak. Ez a vanás, hogy vanni lehet. Ez a szó a kegyelem. Jó, hogy belefér a betûkbe, és a papír nem akar vigasztalni vagy magyarázni, nem sajnál senkit, csak tartja a fekete szavakat.

Kapcsolódó idézetek

1. Csoda napok járnak, változik a szél, öröm dala árad, költözik a tél. Szabadul a folyó, megölel a fény, olvad a gond a szívemről, minden az enyém!
2. Ki tudja, miért szép egy levél? Mert zöld? Vagy mivel a formája ilyen, az erezete így fut, úgy fut? Vagy miért szép a fecske, és miért a sirály röpte? (...) Vannak dolgok, amelyeket nem lehet megmagyarázni. De nem is kell, hisz épp az adja hamvukat, ízüket, varázsukat, hogy nincsen szó rájuk. A rajzzal is úgy vagyunk, ahogy a virággal, madárral. Nincs rá szavunk, de érezzük, tudjuk, hogy szép. Talán attól is, hogy aki látja: szeretni tudja. Nincs más vágyam, s voltaképpen minden munkámat azért csinálom, hogy szeressék. Hogy szeressenek. Reich Károly
3. Azért itthon mégis más. Ha kinézek az ablakon, nem a szürke falakat látom, hanem a fákat. Még akkor is szépek, ha csupaszok. A fák tele vannak ígérettel, azt üzenik, hogy új hajtásokat hoznak, hogy zöldbe borulnak.
4. A szél szebb napokat fúj feléd, itt egy új nap, új kezdet, új esély. Göröngyös az út, de a fény a végén szárnyakat ad, hogy az égig érjél!
5. Az életnek megvannak a maga évszakai, és mindig eljön az elengedés évszaka. De van valami szép is ebben az időszakban, az elengedésben. A levelek mindig szépen, kecsesen hullanak alá a fáról. Benjamin Alire Sáenz
6. A gyepet nézem, talán a gyepet. Mozdul a fû. Szél vagy zápor talán, vagy egyszerûen az, hogy létezel mozdítja meg itt és most a világot. Pilinszky János
7. A természet - valóság. Egyszerûen - van. Árad. Tanít. Tanít, hogy lenni, élni jó. És szép. Hogy lenni annyi, mint önmagamat ingyen, ajándékként adni. Egy kő, egy virág, egy fa, a naplemente, a Hold, a szellő mindennek és mindenkinek válogatás nélkül van, árasztja önmagát. Nem tud nem lenni, nem tudja nem adni magát, nem tud áradni. Mutatja az utat, a létezés egyetlen útját.
8. Búcsúzom, zöld mezők, boldog ligetek, Hol örömöt lelnek a nyájak, Hol bárányok legelnek, néma csönd remeg, S ragyognak az angyallábak, Osztva láthatatlan áldást, S vigadalmat folyvást, Minden virágra és rügyre, Minden szunnyadó kebelre. William Blake
9. Mintha kihaltak volna az évszakok, megdermedt zöldben fürödnek a fák. Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok. Megkövült idő. Haláltalan világ. Nem merek élni. Lélegezni sem. Azt hiszem néha, nem is ver szívem, csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog. Rettenetes nehéz az idebenn. Hát élek, félek, alakoskodok. Bella István
10. Van élet, mely ehhez fogható? Csendben ülni az ablak előtt, Nézni a hulló leveleket, A feslő virágokat, S ahogy egymást váltják az évszakok.