Ugrás a tartalomra
- Nincsen szabad akarat (...). Csak a szabad akarat látszata van.
- Azt akarja, hogy elhiggyem? Minden nap hozok döntéseket.
- Szabadon dönthet arról, milyen fogkrémet használ, vagy milyen italt rendel a vacsorához. De az emberiség nem elég érett ahhoz, hogy irányítsa a fontos dolgokat.
Kapcsolódó idézetek
-
A "szabad akarat" fogalma az általános felfogás szerint azt jelenti, hogy az ember adott körülmények között akár másképp is dönthet, mint ahogy végül döntött. Kétségtelen: a szabad akarat érzetével mindannyian rendelkezünk, vagyis úgy érezhetjük, hogy - jól-rosszul - magunk irányítjuk a viselkedésünket. Ám (...) a szabad akarat nem más, mint illúzió. Úgy jön létre, hogy a bal agyféltekénk utólag mindig legyárt valamilyen logikus történetet a döntéseink és tetteink magyarázatára.
Dick Swaab
-
Nem tehetek semmit azért, hogy mások is higgyenek. Nem tehetek másokat szabaddá. A szabadság nem az enyém, hogy tetszés szerint rendelkezzek vele. Nem az én tulajdonom. A szabadság választható dolog, amely ott lakozik minden ember szívében és lelkében. Hatalmamban áll, hogy válasszak szabadság és rabság között. Választanom kell!
-
A "szabad akaratba" vetett hit veszélyes, mert táplálja az önmagunkkal kapcsolatos tudatlanságot. Amikor választunk valamit - egy terméket, egy karriert, egy házastársat, egy politikust - azt mondjuk magunknak, hogy "szabad akaratomból döntöttem". Ha ez így van, akkor nincs is mit tovább vizsgálni, azaz semmi okunk arra, hogy kíváncsiak legyünk rá, mi történik bennünk, milyen erők alakították a választásunkat.
Yuval Noah Harari
-
A szabad akarat illúzió. Nem mi magunk határozzuk meg, hogy mit akarjunk. Gondolatainkat és szándékainkat olyan háttérben megbúvó okok hívják életre, amiknek nem is vagyunk tudatában, és amik felett nincs is tudatos hatalmunk.
Sam Harris
-
Az az illúzió, hogy az embernek szabad akarata van, annyira belénk rögződött, hogy én is hajlandó vagyok elfogadni. Úgy viselkedem, mintha szabad, önálló lény volnék. De egy-egy cselekedetem után tisztán áll előttem: a világegyetem minden ereje és hatalma az örökkévalóság kezdete óta azért mûködik, hogy én ezt a cselekedetet véghezvigyem; és nekem egyáltalán nem áll módomban megakadályozni. Elkerülhetetlen volt. Ha jó a cselekedet, nem követelhetek elismerést, ha pedig rossz, vissza kell utasítanom a megrovást.
William Somerset Maugham
-
Hallottál a szabad akaratról. Tudom, van neked olyan, erős is, ebben is biztos vagyok, csak éppen roppant korlátolt. Mert a dolgokra egyáltalán nincs befolyásod. Azt gondolod, hogy van, és még sincs. Mert földi síkon gondolkodunk, földi látószöggel látjuk a világot, márpedig innen nem rajzolódnak ki az összefüggések.
Berente Ági
-
Azt hiszed, szabad vagy? Hát nem.
Neked olyan, hogy szabad vagy: nincs. Mögötted van egy akarat, ami, akár egy titkos szervezet vezérkara, utasításokat ad. Az idegpályákon és az ereken lohol a parancs, és te engedelmeskedsz, mert nincs más választásod.
Háy János
-
Mindenkinek mindenben van választása. Valamilyen szinten. (...) Hogy mit csinál, mit érez, mit mond. Valahogy az az előítélet alakult ki, hogy nincs választásunk. Semmiben. Sem a munkában, sem a kapcsolatokban, sem a boldogságban. Semmit sem irányíthatunk.
-
A szabad akarat, a képesség, hogy magunk alakítjuk sorsunkat, illúzió csupán. Létünk előre elrendeltetett, s ez ellen felesleges küzdeni. Bizonyos események kivédhetetlenek és megmásíthatatlanok, mint például a halál órája. A jövő nem fokozatosan rajzolódik ki. A lényeget illetően a fő csapásirány már ki van jelölve, és nincs más választás, követni kell. A múlt, a jelen, a jövő egy egységes egészet alkot, amely arra a szörnyû névre hallgat, hogy végzet.
Guillaume Musso
-
Beláttam: fontos ügyeiben nem
dönt szabadon az ember - erről ismerszenek meg.
Akarat, ész, ilyesmik - amiket úgy szeretnek
belékeverni - szép, szép, csak épp a lelked ellen
- vagy nevezd, aminek akarod - nem tehetnek
semmit, vagy szinte semmit. Persze, komoly kísértés
szabadnak lenni... Másrészt nem rabság minden érzés?
Rakovszky Zsuzsa