Nincsenek normák, vagy ellentmondanak egymásnak. Az akaratunk úgy pörög körbe-körbe, mint az iránytû az északi sarkponton. Vakon tapogatózunk, és a bizonytalanság néha az életünk végéig tart.

Kapcsolódó idézetek

1. A saját dolgainkban vakon tapogatózunk. Vágyaink, félelmeink, zsenge korunktól belénk plántált elvárásaink szûrőjén át látjuk a valót; ezen torzan felfogott valósághoz igazítjuk cselekedeteinket, amik így nem lehetnek mások, csak elhibázottak. Míg egy idegen számára nyilvánvaló, mi lenne a helyes út ügyünkben, mi a legjobb szándékkal követjük el ostobaságainkat, pusztulást, de legalábbis boldogtalanságot hozva ezzel saját fejünkre.
2. A világ változandósága nem igazodik regulákhoz. Ami éppen előttünk van, sokszor a következő pillanatban semmivé lesz, s ami épp elkezdődött, bevégezetlen marad. Ám az ember vágyai nem ismernek határokat. Vaksin tévelyeg a szív, s a dolgok nem mások, mint csalóka árnyképek.
3. Általában hajlamosak az életek, mint hajók a háborgó tengeren, ide-oda dobálódni. (...) Elindul valamerre az ember, félúton megtorpan hirtelen, fordul erre-arra, majd tovasodródik. Nem tudjuk, merre megyünk - elkerülhetetlen hát, hogy egészen máshol kössünk ki a végén, mint amerre elindultunk. Paul Auster
4. Sokan csak vakon tapogatózunk egész életünkben egy cél után, végül oly sokat vélünk találni, hogy rá kell jönnünk, egyiket sem érjük el igazán. Nora Roberts
5. Soha nem tudhatjuk előre, hogy mi fog történni, igaz? Hol ide, hol oda vet minket az élet. Ez benne a kaland. Nem tudni, hol kötünk ki és hogy alakul a dolog. Rejtély az egész, és ha másként látjuk, akkor hazudunk magunknak.
6. Az évek végtelennek tûnnek, amíg ott állunk a forgatag közepén, és bizonytalanul tapogatózunk tovább az ismeretlen jövő felé, de ha visszatekintünk a múltra, az az érzésünk, hogy az idő viharos sebességgel robogott el. Jostein Gaarder
7. Az élet olyan, mint egy sûrû erdő, amelyben vakon tapogatódzunk.
8. Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztgetjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez. - Merre? S véljük, hogy semerre. Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél. - Istenem!... De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk. - Hova jutok?! S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet. Gárdonyi Géza
9. Ha nem irányítjuk a sorsot egy magasabb rendû érték felé, ha a véletlen az úr, sötétségben tapogatózunk, a vak szörnyû szabadságát mondhatjuk a magunkénak. Albert Camus
10. Egyszerre minden megváltozik. Magunk mögött hagyjuk a múltat és sebesen száguldunk az ismeretlen felé. A jövő felé. Távoli helyekre utazunk, hogy megpróbáljuk megtalálni az utunkat. Vagy megpróbáljuk elveszíteni önmagunkat és otthon keresünk élvezetet. A bajok akkor kezdődnek, ha nem vagyunk hajlandók változtatni és ragaszkodunk a régi szokásainkhoz. De ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz, a jövő talán sosem jön el.