Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nyilván elszakad valami az emberben, például a szív húrja, amikor az, akiről azt hiszi, hogy úgy ismeri, mint a tenyerét, akibe beleszeretett, akivel összeházasodott, akitől gyerekei születtek, akivel közös otthona lett, közös emlékei, egyszer csak idegen emberré válik.

Jón Kalman Stefánsson
🌿 Egyszerűség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Van az úgy az emberi érzelmek közepette, hogy valami, hitvány tövis módjára, szúrni, gyötörni kezdi a szívet, s ez a fájdalom idővel vagy elmúlik, vagy egyre jobban sajog, annyira, hogy végül még a legforróbb szerelmet is fájdalommal, keserûséggel mérgezi meg. Henryk Sienkiewicz
  2. Valakinek már a kapcsolat ideje alatt megterhelő az eltávolodás, hogy megváltozott valami, és így megkönnyebbülést hoz a döntés. Másoknak a szétváláskor olyan, mintha kihúzták volna a talajt a lábuk alól. Megszûnik egy pillanat alatt az a koordináta-rendszer, amiben addig léteztek, az egyetlen, amiben el tudták képzelni magukat, amiben azt hitték, szeretve vannak.
  3. Furcsa, ahogyan az érzelmi kötelékek szövődnek (...). Egyszer az egyik erősebbnek tûnik az acélnál is, aztán megszakad, és két ember, akik addig a mindenséget jelentették egymás számára, egyszerre elidegenednek egymástól. Alice Katherine Applegate
  4. Az emberi kapcsolatok nagyon furcsák, már hogy egyszer csak együtt vagyok valakivel, aki után hosszú évekig sóvárogtam, együtt eszem, együtt alszom, együtt élek vele, szeretem őt, szerelmes vagyok belé kétségbeesetten (...), esténként beszélgetünk, néha elmegyünk ide-oda, aztán hirtelen, csak mert ő úgy gondolja, az egésznek vége, hirtelen tényleg vége. Spiegelmann Laura
  5. Egy szívet össze lehet törni. És még ha meg is gyógyul, az ember már soha nem lesz ugyanaz, mint volt. Cassandra Clare
  6. Borzalmas, hogy amint az ember férjhez megy, azonnal el is veszíti saját identitását. Hirtelen egyszer csak valakinek a felesége vagy, szóval a másik fele, és az egész egy kicsit olyan, mintha elveszítetted volna önmagadat. Angelina Jolie
  7. Az emberi szív ingatag. Nincs olyan, hogy örökké. A szerelem gyûlöletbe fordul, a szenvedély közönnyé hidegül, a csalódottságból hála lesz, a neheztelés megértéssé szelídül.
  8. Az ember bizonytalanná válik, amikor valami, amihez már hozzászokott, hirtelen eltûnik az életéből. Kanehara Hitomi
  9. Egy elejtett szó sokat rombolhat. Sokszor megesik, az ember nem is tudja, hogy történt, az elhangzott szó sebet üt a szíven, s az lassan kiürül. A szerelmes egyszer csak azt látja, hogy boldogsága apad. Nincs félelmetesebb a repedt váza szivárgásánál. Victor Hugo
  10. Ha szeretsz valakit, nyitottá válsz a szenvedésre. Ez a szomorú igazság. Talán összetörik a szívedet. Talán te töröd össze a szívüket, és sosem tudsz már úgy tekinteni magadra, mint azelőtt. Ez a kockázat.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat