Ugrás a tartalomra
Nyilvánvalóan nem létezik olyan recept, amivel gyorsan és könnyedén válhatunk tudatosabb szülővé. De rendelkezésünkre áll néhány hozzávaló, amelyek tradicionálisan a kölcsönös szeretet és tisztelet érzéséhez vezetnek. A legjobb hozzávalók a szelídség, megértés, nyitottság és elfogadás.
Kapcsolódó idézetek
-
A jó szülővé válás egyik kulcsa (...) az, hogy nem csak tudjuk, hogyan kell valamit csinálni, hanem ténylegesen azt is csináljuk, amiről meg vagyunk győződve.
-
Mi kell ahhoz, hogy jó szülők legyünk? Nem sok. Csak a minden. Minden.
Fredrik Backman
-
Jó szülőnek lenni nem azt jelenti, hogy rengeteg szabályt bemagolunk, inkább olyan ez, mint amikor jól beszélünk egy másik nyelven. Ahhoz viszont, hogy folyékonyan beszéljünk egy idegen nyelven, először gyakorlással bizonyos elveket a magunkévá kell tenni, majd ezek alapján az adott pillanat és az adott cél függvényében megalkotni a mondandónkat.
-
Ha feltételezzük, hogy az emberek nagy része úgy vállal gyereket, hogy a szíve teli van szeretettel és jóindulattal, akkor hinnünk kell, hogy a legjobbat akarják az utódaiknak. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Szülőnek lenni sokkal bonyolultabb és nehezebb, mint azt az út elején gondoljuk.
-
Szülőnek lenni nem egyszerû feladat, és nem olyan, mintha egy egyfelvonásos darabban játszana az ember. Bonyolult elvárásoknak kell megfelelni, azonkívül az embernek folyton tisztában kell lennie vele, hogy a szeretet mellett sokszor mérges, az önzetlenség mellett sokszor önző. Vannak percek, amikor szóhoz sem jutunk, és csak némán gyönyörködünk a gyermekünkben. Aztán vannak percek, bármennyire rövidek is legyenek, amikor azt kívánjuk, bárcsak ne is vállalkoztunk volna erre a kalandra.
-
A szülőknek nem kell eszményképeknek lenniük. Lehetnek tapasztalatlanok, tévedhetnek a gyermeknevelésben, olykor rossz módszereket, technikát alkalmazhatnak - mégis jó eséllyel nevelhetnek egészséges gyermekeket, ha erős kötelék van közük.
-
Nem ajándékokkal, kényeztetéssel, kéretlen tanácsokkal, de nem is kritikával vagy állandó rendelkezésre állással, hanem önmagunk és szeretteink jobb megismerésével és elfogadásával tehetünk a legtöbbet unokáinkért.
-
Szülőnek lenni a világ legnehezebb feladata. A legkisebb hiba is végzetes következményekkel járhat. Nincs kézikönyv, a tanácsok nem elegendők. Vannak, akiknek természetesen jön a dolog. A személyiség frissítése, az agy formattálása, az új beállítás: szülő.
Mattias Edvardsson
-
Ahhoz, hogy csodálatos gyerekkorod legyen, csodálatos szülőkre van szükséged. Csodálatos szülő pedig egyetlen módon lehet az ember: ha nagyon szereti a gyerekét. És ha jól szereti. Ha hagyja, hogy tegye a kicsi, amit szeretne, ugyanakkor figyeli, hogy mit tesz a gyerek nagyon jól.
Nógrádi Gergely
-
A szülővé válás nehéz feladat. Gyerekünk egyik napról a másikra életünk első számú, minden mást maga mögé utasító prioritásává válik. Aki szülővé lesz, minden bizonnyal arra is ráébred, milyen feladattal kellett megbirkózniuk saját szüleinek, és talán elkezdi jobban értékelni őket, azonosulni velük, vagy éppen jobban megérti őket.