Ugrás a tartalomra
Nyomorúságunkon fényesség e halálközeli szépség. Amiből aztán könyveket írunk, képeket festünk és zenét szerzünk. Hogy megpróbáljuk magunkhoz szorítani a nappalt. Ujjbegyünkkel kísérjük, ameddig csak tudjuk, az idő múlását.
Kapcsolódó idézetek
-
A szépség elviselhetetlen. Kétségbe ejt minket, egyperces örökkévalóságba, amelyet azonban az idők végtelenségéig szeretnénk meghosszabbítani.
Albert Camus
-
Az emberfeletti lét intenzitását és önnön létünk semmiségét éljük át a szépség vakító fényében. Hasonlóképpen azt is mondhatnánk, hogy valami végső és örök harmónia lobban fel a szépségben, harmónia, amely hirtelen rádöbbent saját világunk nyomorúságára és létünk fájó mulandóságára.
Hankiss Elemér
-
Bennünk él az a leküzdhetetlen vágy, hogy feszegessük a saját határainkat. Beletaszít minket a rideg sötétségbe, ahol a fájdalmak lakoznak, és küzdenek ellenünk.
-
Sírhatunk bánatunkban, de a boldogságtól is. Nevetünk jókedvünkben, de olykor szánalmas dolgokon is. A szépség elszomorít, mert mulandó.
Jostein Gaarder
-
Ez az idő. Meghitt és bensőséges. Ellenállhatatlan ereje magával ragad. A másodpercek, órák, évek rohanása az élet felé lendít bennünket, majd a semmibe taszít... úgy lakunk benne, mint hal a vízben. Létünk időben való létezés. Az idő monoton éneke táplál bennünket, kitárja előttünk a világot, felzaklat, megrémiszt, elringat.
Carlo Rovelli
-
Keze, szája, bőre elmossa az időhatárokat, hogy egyetlen órára éreztesse velünk a végtelent, még mélyebbre marja belénk a változó hangulatú szenvedélyt, még szorosabbra szője közöttünk az elválás lehetetlenségét.
Vavyan Fable
-
A közeledő halál önmagában is elég szörnyû, de még rosszabb, ha a közeledő halál ad egy kis futamidőt arra, hogy megvilágosodjon előttünk mindaz a boldogság, amiben részesültünk, és mindaz a boldogság, amiben részesülhettünk volna. Teljesen világosan látjuk mindazt, amit elvesztettünk.
Yann Martel
-
Van valami mélyen ösztönös elem a tökéletlenségeinkben, az ápolatlan, rúzsos fogú, csípőn feszülő lomposságunkban. Valami, amit a szépség mértéktelen látványa sem tesz helyre.
Susan Barker
-
Noha az értelemre hivatkozunk, az őrület bábozik velünk. A durvaság, amellyel együtt élünk, oly markáns, hogy mellette észrevétlenné törpül minden, ami szelíd, ami a buta szabad szemmel nem látható szép.
Vavyan Fable
-
A Szellem túléli a Szépséget. Ez magyarázza azt is, hogy annyi gyötrelemmel igyekszünk magunkat túlmûvelni. A létért folyó vad harcban szükségünk van valamire, ami nem mulandó, és így megtöltjük lelkünket mindenféle limlommal és adattal, abban az oktondi reményben, hogy majd ezzel álljuk meg helyünket.
Oscar Wilde