Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Olyan időben születtünk, mikor a legnagyobb tudatlansággal szemben a bölcsesség és ennek tanítói egy batkára sem becsültetnek. De azon kétségbe kell-e esnünk? El kell-e hagynunk az iskolát? Számba sem kell venni a jövendőt? Nem! Gyalázaton és szégyenen keresztül az erényre kell törekedni.

Apáczai Csere János
🕉️ Hinduizmus 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem szabad azt hinnünk, csakis az iskolától várható a gyerekünk boldogulása. Tanuljon, de ne szakadjon bele, ne szorongjon! Legyen gyerekkora, amikor a képességeit (észrevétlenül) fejlesztő, játszó gyermek lehet, nem pedig az állandó megfelelni akarástól parázó tanulógép. Soma
  2. A szenvedés elől nem kell mindig kitérni. Jó tanító ez néha, olyan jó, amilyet a legkitûnőbb egyetemen sem lehet találni. Az élet árnyoldalát nevelésnek kell felfognunk és minden szerencsétlenségből le kell vonnunk a bölcsesség tanulságát.
  3. Valahogy úgy kerülünk ki az iskolapadból, hogy állandóan azt keressük, miben leszünk jók, mihez van tehetségünk. De valójában a dolgok jelentős részéhez nem tehetség kell, hanem szorgalom és elemzési képesség, amikor az ember ki tudja mondani, hogy ezt én rontottam el és ezzel. Dóra Melinda Tünde
  4. Mindenkiben van szégyen. Mindig van bennünk jó és rossz, sötétség és fény. Ám ha nem jutunk dûlőre a szégyenünkkel, a küzdelmeinkkel, akkor elkezdünk abban hinni, hogy valami nagy baj van velünk - hogy selejtesek vagyunk, nem elég jók -, és ami még rosszabb: eszerint is kezdünk cselekedni. Ha igazán teljes szívvel akarunk élni, ahhoz esendőnek kell lenni. Az esendőséghez pedig meg kell birkózni a szégyennel. Brené Brown
  5. A hibákat nem kell szégyellni. A hibák megtanítanak bennünket felelősséget vállalni, megtanítanak arra, mi az, ami mûködik, és mi az, ami nem. Tudni fogjuk, legközelebb mit csinálunk majd másképpen, hogyan lehetünk jobbak, bölcsebbek a jövőben. Cecelia Ahern
  6. Fontos iskolába járni, de még fontosabb megszerezni az igazi tudást. Az elsőből nem mindig következik a második. Akár iskolázottak vagyunk, akár nem, saját felelősségünk megszerezni mindazt a tudást, amire szükségünk lehet. Austin Kleon
  7. Képzeljük el azokat az embereket, akik elhiszik ezeket a dolgokat, és akik nem szégyellik figyelembe se venni a gondolkodó elmék mindazon felfedezéseit, amelyek a Biblia írása óta születtek. És ezek a tudatlan emberek, a legképzetlenebbek, a legkisebb fantáziájúak, a legkevésbé gondolkodók közöttünk azok, akik minket vezetni akarnak, akik gyenge és gyermeteg hiedelmeiket ránk akarják erőltetni, akik el akarják foglalni iskoláinkat, könyvtárainkat és otthonunkat. Én személy szerint szörnyen zokon veszem. Isaac Asimov
  8. Nem baj, inkább szerencse, ha magunknál okosabbakat tudunk tanítani; hiszen ha a tanár mindig kinyilatkoztató, aki magasan a tanítványa felett áll, akkor egyre gyengébb lenne a következő nemzedék.
  9. Butaságokon nevetgélni, saját világot kitalálni, és a világ lenéző beszólásai ellenére is következetesen ragaszkodni annak minden minket boldogító pillanatához, azt hiszem, egyáltalán nem szánalmas dolog, hanem a legbölcsebbek egyike. Ezért tanítóm és példaképem mindenki, aki boldog, önzetlen és örömteli életet él. Szabó Eszter
  10. Ezt egész élete folyamán tanulja az ember. Megtanulni lemondani, megtanulni a kudarcot. Haragszom is a divatos pedagógiákra, hogy a gyermeknek sikerélmény kell, és meg kell védeni érzékeny lelkét a kudarctól. Nem. Tudja csak meg, hogy mi a jeles és mi az elégtelen, és tudja meg, hogy most jót tett vagy rosszat. Így nem edződik meg.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat