Olyan intenzív a kapcsolatunk az emberekkel életük egy rendkívüli, érzelmileg gyakran feszült periódusában, hogy nem is lehet másként, mint hogy részt veszünk az életükben, illetve elgondolkodunk azokon, amiket közölnek velünk. Minden, amit a betegektől tanulunk, formál minket, orvosokat.

Kapcsolódó idézetek

1. Az orvosok és egyes betegeik, csakúgy, mint a szerelmesek és a barátok, egy mélyen rejlő ösztön parancsára lépnek érzelmi kapcsolatba egymással. Lehet nem igényelni ezt a kapcsolatot, lehet nélküle dolgozni, meg lehet tanulni áthangolni; és létrejöhet a kapcsolat váratlanul is, annak ellenére, hogy hosszú időn át nyoma sem volt. De a vonzalom gyökere mindig ösztönös.
2. Legalább annyira fontos, hogy az orvossal is meglegyen a kémia, mint a szerelemben a partnerünkkel. Éreznünk kell egymás rezdüléseit, biztonságban kell tudni magunkat minden esetben, amikor befekszünk egy ilyen bonyolult helyzetben valaki kezei közé, és tulajdonképpen rábízzuk az életünket. Szentesi Éva
3. Bizonyos emberek okkal lépnek ki vagy be az életünkbe. Mindegyik tanít nekünk valamit. Még azok is, akik fájdalmat okoznak.
4. Az orvos is ember, és nem fordulhat el a szenvedéstől, amely az élet utolsó perceit rendszerint kíséri. A naponta látott gyötrelem és fájdalom nem tehet bennünket közömbössé. Jirí Menzel
5. Az orvos dolga kérdéseket feltenni és válaszokat adni. A saját véleményét vagy érzéseit egy orvos ritkán árulja el. (...) Az orvos álarcát a személyes érzéseink elrejtésére öltjük fel, hogy kívülről nyugodtnak és megnyugtatónak lássanak. Elvárják tőlünk, hogy tudatosan és szenvedélymentesen viseljük az óriási megterhelést, és közben maradjunk épek. Amiért ezt gondolják rólunk, ellenállónak látszunk - az emberségünktől fosztanak meg, holott sebezhetők vagyunk. Shahed Yousaf
6. Természetesen a pszichológusnak ugyanúgy kijut a napi kihívásokból, mint mindenki másnak. Sőt épp ezek az ismerős mozzanatok teremtik meg az alapot ahhoz, hogy kapcsolatot tudjunk kialakítani azokkal az idegenekkel, akik ránk bízzák legbensőségesebb történeteiket és titkaikat. A képzés alatt megtanuljuk az elméleteket, a módszereket, a technikákat, de a nehezen megszerzett tapasztalatoktól elválaszthatatlan, hogy tudjuk, milyen nehéz embernek lenni.
7. Az orvosok (...) ezt a belső csatát vívják. Van, amikor félre kell tenni a beteg iránti együttérzésünket, és csak orvosi tények mentén haladhatunk a diagnózis fölállításához vagy a kezelés előírásához. Máskor óriási jótétemény, ha érzelmi kapocs jön létre a beteggel, de gyakori, hogy nehéz az egyik részt kikapcsolni a megfelelő időben.
8. Az orvos-beteg viszony mindenképp kölcsönös, de semmiképp sem szimmetrikus. Én csak annyit tárhatok fel az érzelmeimből, a magánéletemből, amennyi segít abban, hogy segítsek a betegen; vannak félelmeim, amelyek túl húsbavágóak, semmint hogy felfedhetném őket. Nem hozhatom a beteget olyan helyzetbe, hogy úgy érezze, neki kell vigasztalnia engem.
9. Azok az emberek, akik próbára teszik a türelmünket, valószínûleg okkal vannak jelen az életünkben. Lehet, hogy hozzájárulnak a személyes fejlődésünkhöz, az együttérzésünk és megértésünk növekedéséhez. Feltétlen szeretetre taníthatnak. Julian Brass
10. A szenvedő ember és orvosa között sajátos, bizonyos tekintetben furcsa viszony alakulhat ki. A kórházi beteg számára az orvos kiváltságos lény, aki annál nagyobb hatalommal rendelkezik, minél nehezebben elviselhető a beteg szenvedése, ő a bizakodás, ő az élet ígérete, komor tekintete a csodatevés tudománya, egyetlen szava reményt nyújt, neki gyónnak meg, bőbeszédûen válaszolva minden kérdésére, előtálalva azt is, amit nem kérdezett, hogy ezzel még ott marasztalják néhány percig, mert ezek a bizakodás percei, amikor a szenvedés is enyhül.