Ugrás a tartalomra
Önmagunk keresése azt feltételezi, hogy nem szeretjük azt, akik vagyunk, vagy menekülni akarunk attól, akik voltunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Maga a keresés a cél, amitől az eredmény megfosztana bennünket.
Jón Kalman Stefánsson
-
Ahelyett, hogy azt tartanánk szem előtt, amit valójában akarunk, azzal foglalkozunk, amit a saját vagy környezetünk véleménye szerint tennünk kellene. Megkérdőjelezzük a vágyainkat, kételkedni kezdünk az indítékainkban, és eltûnődünk, vajon hová tartunk.
Dan Millman
-
Van úgy, hogy másokban keressük önmagunkat, hogy meg tudjuk határozni, kik is vagyunk, de én szerencsére egyre inkább csak magamban keresem.
-
Nem azok vagyunk, akik lenni szeretnénk. Azok vagyunk, akinek a társadalom akar látni minket. Azok vagyunk, akinek a szüleink elképzeltek minket. Senkinek sem akarunk csalódást okozni, óriási szükségünk van rá, hogy szeressenek. Ezért inkább elfojtjuk önmagunkat.
Paulo Coelho
-
Furcsa dolog, hogy aminek véljük magunkat, az nem vagyunk, s ami lenni szeretnénk, az gyakran a legkevésbé való nekünk. Elméletünk ítél el bennünket, s gyakorlatunk hazudtolja meg elméletünket.
Henri-Frédéric Amiel
-
Csak akkor találjuk meg magunkat, ha azt keressük, ami nem mi vagyunk.
Paul Auster
-
Önmagától menekülő ember nem tud igazán szeretni. Aki azt hiszi, hogy a másik megmenti, téved. A gyenge ember kapaszkodása nem valódi szeretet, és főleg nem szerelem, hanem menekülés.
Müller Péter
-
Amikor nem kedvelünk valakit bizonytalan okból kifolyólag, amikor szinte ösztönös előítéleteink vannak, a tapasztalat azt mutatja, hogy saját magunkban kell keresni a hibát.
Mattias Edvardsson
-
A saját kapcsolatból történő menekülés is félrelépéshez vezethet, ha a kapcsolat nem adja meg mindazt, amit az ember keres. Amennyiben nem sikerül ezen változtatni, az ember olyasvalakit keres magának, akivel jól érzi magát.
Alfons Vansteenwegen
-
Általában véve úgy véljük, hogy pontosan ismerjük a preferenciáinkat és a személyiségünket, igazából azonban egyáltalán nem ismerjük önmagunkat (és határozottan nem annyira jól, mint amennyire hisszük). Ugyanúgy megfigyeljük önmagunkat is, ahogyan megfigyeljük és megítéljük mások cselekedeteit - és ezekből a cselekedetekből következtetünk arra, hogy kik vagyunk és mit szeretünk.
Dan Ariely