Ugrás a tartalomra
Öregedni nehezebb, mint meghalni, annál az oknál fogva, hogy egyszerre és egészében lemondani valamely javunkról, kevésbé fájdalmas nekünk, mint naponta és apránként feláldozni.
Kapcsolódó idézetek
-
Lemondani könnyebb, mint tudomásul venni azt, hogy más mond le rólunk, de annál is könnyebb, mint hogy valamely szerettünk lemondásának okai legyünk.
John Galsworthy
-
Meghalni könnyû, élni sokkal nehezebb. Ugyanakkor érdekesebb dolog élni, mint meghalni.
Szász Endre
-
Öreg lettem, sokat vagyok egyedül, de ezt is jól viselem, emelt fővel, egy kis büszkeséggel; hidd el, nehezebb elviselni az ifjúságot, mint az öregséget, amikor már nincs választása az embernek. De a legnehezebb kibírni azt az öregséget, mely fiatalsággal áltatja magát.
Örkény István
-
El kell fogadnunk a halált, és a halál elfogadása által lassanként elfogadjuk majd az öregséget is, az elfogadás pedig mindig megkönnyebbülést jelent.
Osho
-
Néha sokkal nehezebb élni, mint meghalni, nem? És én nem arról beszélek, hogy valaki lélegzik és mozog. Hanem, hogy valaki valóban él.
-
Maga a halál megtapasztalása a legkönnyebb. A nehezén korábban kell túljutni, amikor az ember még reménykedik. Ha azonban szilárdan elhatározzuk, hogy meghalunk, a többi már könnyen megy.
Sebastian Fitzek
-
Meghalni nem nagy dolog, ha a halált olyan egyszerûnek látjuk, mint amilyen. Az élet egy csomó fizikai és kémiai törvény harmonikus mûködése. A halál az, mikor ezek a törvények megszûnnek mûködni. Az emberek ebbe már igazán belenyugodhatnának. Az öregségbe, (...) már sokkal nehezebb beletörődni. A kopásba, a fakulásba, a töredezésbe, a gyengülésbe, a csúnyulásba, a megrogyásba, az elhomályosodásba, az elnehezedésbe: a megöregedés folyton romló állapotába nehéz megnyugodni. A természet érzi is, hogy figyelmünket el kell vonnia ettől a bénító szomorúságtól s egy bizonyos korban frissen támasztja fel a régi emlékeket, a gyermekkor, az ifjúság s a férfiévek szép napjait.
Kemény Simon
-
Megöregedni kemény munka. Rábeszélni a testet, hogy engedelmeskedjen az agynak, aztán rábeszélni az agyat, hogy engedelmeskedjen saját magának.
Linn Ullmann
-
Az öregedés és a betegség legalább kétfajta bátorságot tesz szükségessé. Az egyik az a bátorság, hogy szembenézzünk a halandóság tényével - hogy felderítsük, mi biztonságos és mi veszedelmes. Ez önmagában is épp elég nehéz. Minden okunk megvan, hogy visszariadjunk tőle. Ennél is félelmetesebb azonban a másik fajta bátorság: hogy a megtalált igazságnak megfelelően cselekedjünk.
Atul Gawande
-
Az egészségünket jobban megőrizzük azzal, hogy óvakodunk a megbetegedéstől, mint azzal, hogy gyógyítgatjuk magunkat, ha betegségbe estünk. A boldogtalanságot is könnyebben kikerüljük, ha kitérünk a veszedelmek elől, mintha mászkálunk kifelé abból a gödörből, vagy örvényből, amelybe egyszer alázuhantunk.
Paolo Mantegazza