Ugrás a tartalomra
Pitiáner, szétrothadt, tartás nélküli kor ez, amelyben buzgón hirdetjük a szeretet, a kultúra felsőbbrendûségét, de amelynek a hátterében már végképp semmilyen tartalom nem áll.
Kapcsolódó idézetek
-
Kultúránk túl nagy feneket kerít a látszatnak, a kornak és a rangnak. A szeretet az, ami fontos.
Helen Fielding
-
Olyan korban élünk, amikor az érzelmek és a megérzések fontosabbak az igazságnál, a tudomány eredményeire pedig fittyet hánynak.
James Lovelock
-
Manapság, a világválság előrehaladott stádiumában nincsenek már semmiféle eszményeink. A tartás, bátorság, hûség, őszinteség, becsületesség, az igazsághoz való feltétlen ragaszkodás, az önfeláldozás - és ugyanakkor a nőkkel szembeni végtelen tisztelet, az a mély szeretet, mely nem csupán a kívánatos fenekének, de a lényének is szól, ma már kihalt fogalmak. Mindezt csak hazudni tudjuk. Nemcsak másoknak, önmagunknak is. Elavult szavak lettek. Lementünk békába.
Müller Péter
-
Ez a kor mintha már csak élni akarna, szerep és küldetés nélkül. Én azt hiszem, így nem lehet élni.
Márai Sándor
-
Olyan korban élünk, mikor a mûvészetet az önéletrajzírás egy formájának tekintik. Elvesztettük a szépség iránt való elvont érzékünket.
Oscar Wilde
-
Háromnegyed évszázadnyi erőszakos demagógiának, katasztrofális kudarcot vallott társadalmi és gazdasági kísérleteknek elégnek kellett volna lenniük ahhoz, hogy elvegye az emberek kedvét a világmegváltó fantáziálástól és tudományosnak álcázott bugyutaságoktól. Nem léteznek felsőbbrendû emberek, a történelemnek nincsen szerkezete, sem iránya, csak mi vagyunk itt, emberek, sokan közülünk elég hitványak is, akik rettenetes dolgokra képesek, ha elhiszik, hogy megéri, mert a végén minden jobb lesz.
-
Olyan világot élünk, ahol a hasznos emberek egyszerûen kimentek a divatból.
Fredrik Backman
-
Nem siratom az elveszett édent. A gyerekek felnőnek, a kapcsolatok felbomlanak. A szeretetnek vége, ugyanúgy a gyöngédségnek, barátságnak és összetartozásnak is. Nincs ebben semmi rendkívüli. Ez a dolgok rendje.
Ingmar Bergman
-
Nincs hatalmunk egymás élete felett (...). Nem tudjuk megmenteni a másikat. Jelentéktelenek vagyunk. Mindaz, amit adhatunk egymásnak, pusztán némi jóhiszemûség. Egy kis bizalom. Semmi több. Üresek vagyunk.
Kovács Krisztián
-
Az idővel dacoló, mindentől elvonatkoztatott, megcsontosodott hûség agyrém, elvakultság, az élet túllép rajta, mert hiszen az élet csupa váratlanság, bizonytalanság, a dolgok szeszélyes összjátéka, mely óhatatlanul megváltoztatja örök érvényûnek hitt elveinket, értékeinket.
Mohamed Mbougar Sarr