Porból vétettem, és porrá leszek. Az élet csupa megaláztatás, csupa fájdalom (...), szeretnénk magunkat hozzákötni a boldogság szekeréhez, de minden fonal sorra szakad, főleg az aranyfonal.

Kapcsolódó idézetek

1. Porból vagyunk, porrá leszünk, Egy pillanat, fényes jelenség, Öntudatos, szép életünk. Dura Máté
2. Van az életben egy-egy pillanat, Hogy nem várunk már semmit a világtól, Leroskadunk bánat terhe alatt, Szívünk mindenkit megátkozva vádol. Míg porba hullva megsiratjuk, Mi porba döntött - sok keserü álmunk, Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen, Míg testet öltött fájdalmakká válunk. Ady Endre
3. Az élet azért van, hogy odaadjuk. Sokszor mondtam, hogy a mi életünk olyan, mint egy marék aranypor. Hatalmas érték, kincs. De hogyha nem adjuk oda valamiért, akkor is kiperegnek a mindennapok az ujjaink közül. Böjte Csaba
4. Ez élet aranyló porszemcséit akárhogy szorongatjuk, mind kevesebb lesz belőle, és eljön az a pillanat, amikor az utolsó aranyszemcse is, az utolsó nap is, az életünk a tenyerünkből elsodródik. Én mindig azt mondom, az ember arra született, hogy odaadja ezeket az értékeket valamiért, egy nagyobb értékért. Böjte Csaba
5. Az élet minden hullámverése elborít, és újabban egy kínos furdalás okoz pokoli fájdalmat: hátha megérdemlem, hátha a világ jó, s a rossz én vagyok! Ady Endre
6. Nem vagyok több széthulló anyagnál, Az enyészet durván rám tipor; Elmúlok, ha napjaim lejárnak S lesz belőlem egy maroknyi por. Ábrányi Emil (ifj.)
7. Amit elveszítünk, az sokkal édesebbnek tûnik utólag. Tudom, hogy így van, mert egyszer nagyon akartam valamit, és meg is szereztem. Ez volt az egyetlen dolog, amit igazán akartam életemben... aztán, amikor az enyém lett, porrá omlott a kezeim között... és ebből megtanultam, hogy az ember nem szerezhet meg magának semmit, egyáltalán semmit. Mert a vágyaink becsapnak. Francis Scott Fitzgerald
8. Az élet meghalás, hiába szépítjük. (...) Bûzlik is tőle, mármint az élet. Ha másképp érezzük, elfogultak vagyunk. Thomas Mann
9. Egyszer minden élet felrobban. Minden élet. Valakit szeretni kell, különben hiába minden. (...) Mit csináljak? Megpróbáltam szeretni az embereket. Mind, az összeset. De ez nehéz, nagyon nehéz. Az ember elvurstlizza az időt valahogy. Márai Sándor
10. Meg kell tanulnunk elviselni, hogy az ember nem központ a világban. A kicsinységünk tudatát. Azt, hogy nincs több életünk, érted, hogy mindenki egyszer születik, és egyszer hal meg. Egyszer, és soha többé. Hogy akit eltemettek, az porrá válik, és öntudatlan része lesz az anyagnak. Hogy a bûnt nem tudod már jóvátenni, az elmulasztott örömet nem tudod már visszahozni, hogy akitől elbúcsúztál, az nem jön még egyszer vissza, hogy egyetlen élete van mindenkinek, (...) és mindenkié ugyanolyan szent és ugyanolyan egyszeri. Fehér Klára