Ugrás a tartalomra
Régebben a tőkehalat Alaszkától egészen Kínáig szállították. Nagy tartályokban tartották őket a hajón. És mire a tőkehal elérte Kínát, a húsa pépes és íztelen lett. Ezért egy fickó azzal az ötlettel állt elő, hogy ha a tőkehalakat ilyen nagy tartályokban szállítjuk, akkor rakjunk melléjük néhány harcsát is, mert a harcsától mozgékonyak maradnak a tőkehalak. Vannak olyan emberek, akik ilyen harcsák az életben, folyamatos mozgásban tartanak minket. Elgondolkodtatnak, életben tartanak. Köszönetet mondok Istennek a harcsákért, mert unalmasak és lusták lennénk, ha nem állna mellettünk olyan valaki, aki az uszonyunkat csipkedné.
Kapcsolódó idézetek
-
Kérem, figyeljenek. Új hátizsákjuk van (...). Emberekkel pakolják meg. Kezdjék a távoli ismerősökkel, barátok barátaival és a munkatársaikkal. Aztán jöjjenek azok, akikre féltett titkokat bíznak: rokonok, nagynénik, nagybácsik, aztán a testvéreik, a szüleik, végül a férjük, feleségük, barátnők vagy barátaik. Tegyék a zsákba őket. (...) Érezzék a súlyát. Nincs mese, az emberi kapcsolataik az életük legnehezebb összetevői. Érzik, hogy a pánt már vágja a vállukat? A rengeteg vitás helyzet, veszekedés, titok és kompromisszum. Nem kell a súlyukat cipelniük. Miért nem teszik le a zsákot? Némely állatok egymást cipelik, szimbiózisban élnek egy életen át egymásra utalva. Elátkozott szeretők, monogám hattyúk... csakhogy mi egész mások vagyunk. Ha lassan mozgunk, gyorsan halunk meg, mivel mi nem vagyunk hattyúk. Cápák vagyunk.
-
Küldj el, felség, a világ végére futárnak. Ha van elintézni való a sarkvidéken, azonnal odamegyek. A tatár kán lábáról mértéket veszek. Hozok egy szálat a szerecsen császár szakállából. Azonnal követnek megyek a pigmeusokhoz, inkább, mint hogy három szót kelljen váltanom ezzel a hárpiával!
-
Mi, madarak hiába tudunk repülni, mégsem repdesünk csak úgy összevissza a világban. Amelyikünk költöző madár, az nagy utat tesz meg, mégis mindig ugyanoda érkezik. Bárhová repülhetnénk, mégsem tesszük. Ti, emberek annyira mások vagytok! Mindig tele vagytok tervekkel, vágyakkal! Ha repülni tudnátok, csak röpdösnétek a világban mindenfelé, még azt is elfelejtenétek, mi a dolgotok. Kicsit telhetetlenek is vagytok. Nekünk nincs nagyobb fészkünk, mint amekkorában elférnek a tojáskák, s nem fogunk több legyet, kukacot, mint amennyit meg tudunk enni. Szerintem azért nem tudtok repülni, mert akkor nem elégednétek meg az otthonotokkal, a hellyel, ami a tiétek.
-
Patak mellett mentem, azt súgta egy harcsa,
Van e háznál kislány, hogy az Isten tartsa.
Meglocsolnám rózsavízzel, hogyha előjönne,
Akkor az a kicsi lány jaj de nagyot nőne!
-
Miért szeleteli fel, klopfolja, sózza, cukrozza, és süti meg a szívemet? Mi vagyok? Egy hal a vágódeszkáján? (...) Nem fél semmitől, mert magánál van a kés, de szeletelés közben megvághatja magát! Vagy megakadhat a torkán egy szálka, és akkor meghal. Nem tudja, hogy a halnak a deszkán már nincs félnivalója? De még hegyes szálkák vannak a testében. Nekem is vannak szálkáim! Mindenkinek vannak szálkái! Vigyázzon a szálkáimmal!
-
Van egy régi vicc: két idős hölgy üldögél egy üdülő teraszán. Azt mondja az egyik: "észrevetted, drágám, hogy itt milyen ócskán főznek?" Mire a másik: "igen, és milyen kicsi adagokat adnak!" Hát ez az! Valahogy alapvetően én is így vagyok az élettel: tele van magánnyal, nyomorúsággal, szenvedéssel, boldogtalansággal, és mégis az baj, hogy olyan gyorsan elmúlik.
-
A halász titka, hogy az árral megy ki: hagyja, hogy kivigye a tenger, majd hagyja, hogy visszahozza őt. Néha az árral kell menni. Néha ez minden, amit tehetünk.
-
Feledd a szavak hiú cserfelését, és lásd: ha szakadék áll útjába, megkerüli a szakadékot, ha szikla meredezik előtte, kikerüli, ha túlságosan finom, omladékony a homok, keres másutt szilárdabbat, hogy aztán mindig ugyanabba az irányba térjen vissza. Ha a sós mocsár kemény hártyája beszakad málhás szekerei alatt, láthatod, mint sürög-forog, szabadítja ki állatait a kátyúból, tapogatja ki a szilárd talajt, de aztán hamarosan ismét visszatér rendben az eredeti irányba. Ha valamelyik teherhordó állat összerogy, megállnak, felszedik az összetört ládákat, átrakják egy másik állatra, a csikorgó kötélen jól meghúzzák a csomót, hogy le ne csússzanak, aztán indulnak tovább, ugyanazon az úton. Előfordul, hogy aki kalauzolta őket, meghal. Köréje sereglenek. Eltemetik a homokba. Vitatkoznak. Aztán egy másikat kerítenek elő, megteszik vezetőnek, és újra elindulnak, ugyanazon csillag után. Így a karaván, mint súlyos kő a láthatatlan lejtőn, szükségszerûen olyan irányba halad, amely ura az akaratának.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Abból a pénzből, amit a kutyánkra és az összes általa tönkretett dologra költöttünk, egy kis jachtot vehettünk volna. Viszont hány jacht várja egész álló nap az ajtóban, hogy az ember hazamenjen? Hány jacht él azért a pillanatért, hogy az ember ölébe mászhasson, vagy hogy leszánkázhasson a domboldalon gazdája képét nyalogatva?
-
A világ tele van válaszra váró csodálatos talányokkal. (...) Hogyan nő egy szilvamag nagyságú makk húszméteres fává, amelyen ráadásul ötven különböző állatfaj él. Vagy, hogy hová repülnek télen a madarak. Hogyan úsznak a halak. Milliónyi hasonló kérdés van, és utazás közben választ kapunk jó néhányra. Szóval hegyezzétek a fületeket, tartsátok nyitva a szemeteket, használjátok az orrotokat, nyelveteket, ujjatokat, hogy minden érdekeset és újat meglássatok, megszimatoljatok, megízleljetek és meg is fogjatok.
Gerald Durrell