Reggel, elindulván a világba utcai ruháival együtt mindenki magára ölti a páncéljait is. Eleve védekezni akar mindenféle tüske, bántalom ellen. De mekkora öröm, ha valaki olyannal találkozunk, akinek jelenlétében legalább páncéljaink egy részétől megszabadulhatunk!

Kapcsolódó idézetek

1. Társadalmunkban úgy éljük végig az életünket, hogy egyfolytában önmagunkat védjük; nem akarunk másoknak túl nagy támadási felületet adni, ezért páncélt öltünk magunkra. Néha olyan sikeresen megtanuljuk, hogyan leplezzük el mások elől valódi érzéseinket, hogy még magunk előtt is rejtve maradnak. Elliot Aronson
2. Harci tankként törünk előre, célokat valósítunk meg; sőt ha kell, ugyanebből a páncélból időről időre letörünk egy darabot, hogy beburkolózhassunk azért, hogy biztonságban legyünk. Hogy senki se bánthasson. Hogy ne férjenek hozzánk. A lelkünkhöz. (...) Mert az életet végigcsinálni csak sértetlenül, védve jó. Oravecz Nóra
3. Páncélt hord... de még milyen páncélt! A kereszteseké semmiség volt ehhez képest... a gőg, a büszkeség, az önbecsülés páncélját. Az ilyen vértezet bizonyos értelemben védelmet nyújt. A nyilak, az élet mindennapi nyilai lepattannak róla. De van egy nagy veszély. A páncélban az ember néha észre sem veszi, hogy megtámadták. Agatha Christie
4. Mind álarcot viselünk, különféle okokból. Néha azért veszünk fel egy álarcot, mert valójában eggyé szeretnénk válni vele. Néha azért viseljük, mert képtelenek vagyunk szembenézni azzal, ami alatta van. Néha azért viseljük, mert valaki más szeretne minket másnak látni. És néha azért viselünk álarcot, hogy ne derüljön fény személyünkre. De az a baj az álarcokkal, hogy bármelyik pillanatban leránthatják rólunk őket!
5. Mindenki maszkot visel. A maszkok sokféle méretûek és formájúak. Az egyetlen gond a felpróbálásával az, hogy illik rád. Milyen könnyen esünk bele abba a csapdába, hogy nem is kell annak lennünk, akik vagyunk! Milyen könnyen győzzük meg magunkat, hogy el kell fednünk azt, amilyennek születtünk! Ez tragédia - tragédia, hogy a félelem elválaszt minket a sorsunktól. Ez pokoli - amikor annak az embernek a helyébe, akivé megalkottak, valami olcsó szemfényvesztő lép.
6. Mindannyiunknak vannak sérülései, ilyenek vagy olyanok. Hogy is ne lennének? Máskülönben mindenki tökéletes volna körülöttünk: szüleink, testvéreink, szomszédaink. Egyetlen kérdésen múlik majdnem minden: hogyan válaszolunk a lelki sérülésünkre? Bevalljuk-e vagy elnyomjuk? Hogyan határozza ez meg másokkal való kapcsolatainkat? Néhányan bevallják a sérüléseiket, és megpróbálják oldani; mások azzal töltik az életüket, hogy más sérülteknek segítenek; és vannak olyanok is, akiknek egyetlen célja az, hogy minden további egyéni sérülésnek elejét vegyék - bármi áron. Õk a könyörtelenek, akiktől óvakodni kell.
7. Soha ne feledd, ki vagy, mert a világ nem fogja! Viseld páncélként, akkor nem árthatnak vele!
8. Mindannyian álarcot viselünk, minden nap, és néha annyira belefeledkezünk, hogy elfelejtjük, kik is vagyunk valójában. És néha, ha szerencsénk van, jön valaki, aki megmutatja, hogy kik akarunk valójában lenni, hogy kinek kellene lennünk.
9. Minél tágabb a lelkem és minél szabadabb, annál több az ismerősöm is. A saját páncélomtól kellene megszabadulnom először, ha igazi barátokra vágyom. Müller Péter
10. Mindnyájan álarcot viselünk. Õk is, én is - mindenki. Mutatunk egy arcot - az énünk egyik arcát - a világnak, egymásnak, és ez az arc olyannak mutat, amilyennek szeretnénk, hogy lássanak. És hogy mikor melyik arcunkat öltjük fel, attól függ, kivel vagyunk éppen, vagy hogy tudunk legjobban megfelelni mások elvárásainak.