Reggelre minden ferde lesz és széttörik ezer darabbá. Ó, költők, hol van, ki az éj tündéri tükrét összerakná?

Kapcsolódó idézetek

1. Akarsz-e bújni, velem összebújni zord teleken? És lángra gyúlni fázós, fehér reggelben. A hóba írni édes titokból szőtt rejtjeleket, Hogy szóra bírni más ne tudja senki sem. Dés László
2. Éjfél van, az éj rideg és szomorú, Gyászosra hanyatlik az égi ború: Jőj, kedves, örülni az éjbe velem, Ébren maga van csak az egy szerelem. Vörösmarty Mihály
3. Fejünk pihen a hûs párnákra esve, Belemosolygunk a sötétbe mi. Mily szép is az: aki elfárad este, Alhat, semmit se tud, az életet se! Aprócska törpék lesznek gondjai! Erich Kästner
4. Nincs közöttünk levegő, szikráznak a villámok, Te és én az éjszakában megfejtjük a világot. S ha majd hajnalodik, mindig visszapörgetem a szépeket, Mert úgy felébredni, hogy vége, halála az életnek. Children of Distance
5. Fejemben éj van, éjek éjjele, S ez éj kísértetekkel van tele; Agyamban egymást szülik a gondolatok, S egymást tépik szét, mint vadállatok. Petőfi Sándor
6. Mint szörny, kit rejt a felleg: Üvölt kínom. Az éj után esengek, Az éjt hívom. Háttal fordulok keletnek, Hol öröm árja reszket, Mert fénykarmával az ég Agyamba tép. William Blake
7. Később, a csöndes nyári esők idején, a fellegek széthintik (...) az álmoknak a darabkáit a költők meredek háztetőin, hogy az emberek ne éljenek az olyan ősi és különös titkok és csodák híre nélkül, amelyekről csupán a bolygók mesélnek egymásnak az éjszakában. Howard Phillips Lovecraft
8. Minden fehérré vált, tél-esti fekete-fehérré. A kőkerítés mellett gurulva eszembe jutott a költő, kit ősszel temettünk el, nem elég szegénynek a föld, most a hó is a mellére ül. Méhes Károly
9. S ha a természet örök szála egyre Közönnyel orsóra csavarodik, S a lények harmóniátlan tömegje Bosszantó ricsajjá zavarodik, Ki léphet az egyhangú folyamatba, Megélesztve, hogy ritmikus legyen, S az egyest átfogóvá ki avatja, Mely gyönyörû akkordokkal üzen? Vajon ki szít vihart a szenvedélyből? Alkonypírból ki sző mélyebb jelet? S ki hint szirmot, mikor minden virág nől, Ahol a kedves lépeget? Dicső koszorúvá vajon ki fonja A borostyánt, mely magában fakó? Az Olympost egyesíteni ki fogja? Emberi erő, költőkben lakó! Johann Wolfgang von Goethe
10. S egy este majd, míg úgy mered sötéten Rám sok nyûtt emlék, mint hol búsan éltem, Tört bútorok az olcsó, vak szobákban, Lelankad lelkem karja bánatában, A kincs kisiklik ájult ujja közzül, S setét lomok közt lassan messzegördül... Tóth Árpád