Ritkán hajlandó valaki önmagában keresni a nehézségek okát, mert azt az áldozat és az elkövető végeláthatatlan játszmájában inkább másokra vetíti ki. Az ego makacsul kitart önérdekû áldozatszerepe mellett, készen áll akár a fizikai halálig is folytatni a játszmát. Önmaga védelmében az ego bármilyen messzire képes elmenni. A klinikai gyakorlatban az elkövető és áldozat halálos kettősének vég nélküli parádéja figyelhető meg.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ego egyik önvédelmi mechanizmusa, hogy ami fájdalmas, azt letagadja és kivetíti a világra, illetve másokra.
2. A szeretet az ego halála, ezért félsz tőle. Az ego retteg attól, hogy megszeressen valakit. Színlelheti ugyan, de valójában nem szerethet meg senkit. Csupán egy bizonyos pontig képes eljutni; azon túl már félni kezd. És akkor meghátrál, visszavonul. Mindenki tudja ezt, aki valaha is volt már szerelmes. Osho
3. Nehéz elfogadni egy másik embert, vele élni és elviselni a természetét. Nagyon nehéz. Valójában ez áldozat lenne. Föl kellene áldoznunk az egonkat. Az ego ugyanis - bár sóvárog sok mindenre, de szeretetképtelen. Müller Péter
4. Ha megkérdezik, hogy vagy, a legőszintébb válasz még optimális esetben is ez: - Elég jól. Az ego soha nincs igazából jól. Valami mindig hiányzik neki, s ez a hiány ûzi, hajtja. Még akkor sem áll le, amikor nagy öröm éri. Nincs olyan nagy öröm, hogy leálljon. Valami mindig piszkálja, valami mindig kell neki, s nem tud egy vágy úgy beteljesülni, hogy abból ne hiányozna még valami: rendszerint a lényeg. Ha valamit kap, úgy érzi, nem elég; ha valaki szól hozzá, átnéz a válla fölött, hátha jön még más is, s ha jön még valaki, az sem az "igazi". Az ember a halandóság foglya. Az ego egyetlen életre született. Müller Péter
5. Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy sohasem élt igazán.
6. Mit tesz az ego? Számolgat, egyenleget von, valóságszámításokba kezd, mérlegel, kritizál, és hát jól odamondogat. Mert ezt kell tennie, ez a dolga. Mit tesz a lélek? Hagyja, hogy az ego ezt tegye, mert mindennek megadja saját létjogát. Közben várja, hogy éppen a racionális ego elvezessen arra az ösvényre, mely az irracionális világba vezet. (...) Hogyan visz az ego éppen oda, ahol nincs maradása? Mert az ego fél. Fél attól, hogy magányossá válik, hogy beteg lesz, hogy becsapják és elhagyják, szóval fél mindentől, ami veszélyezteti a létét. Mert az ego csak a fizikai lét sajátja. A szellemi régiókban nincs ego. Berente Ági
7. Az áldozatok mindig azt várják, hogy mások harcoljanak helyettük és értük. Azok, akik nem akarnak áldozattá válni, harcoljanak önmagukért. Darren Shan
8. Képzeljük el, hogy egy sakkjátékos valamilyen sakkfeladvány előtt áll, és nem találja a megoldást. Mit tesz? Lesöpri a figurákat a sakktábláról: ez lenne a sakkfeladvány megoldása? Minden bizonnyal nem. Az öngyilkos ugyanígy jár el, eldobja az életét, és azt hiszi, hogy ezzel megoldott egy megoldhatatlannak tûnő életproblémát. Nem tudja, hogy ezzel megsérti az élet játékszabályait - mint ahogyan a metaforánkban szereplő sakkjátékos is figyelmen kívül hagyja a sakk játékszabályait, ahol is egy sakkfeladványt lóugrásokkal, sáncolással vagy ki tudja, miképpen, mindenesetre valamilyen sakklépéssel lehetne megoldani, ám semmi esetre sem az előbb ábrázolt módon. Nos, az öngyilkos is megsérti az élet játékszabályait; ezek a szabályok ugyanis nem azt követelik tőlünk, hogy mindenáron győzzünk - azt azonban elvárják, hogy semmi esetre se adjuk fel a harcot. Viktor Emil Frankl
9. Minthogy képtelen elfogadni a halál végzetszerûségét, az embert tragikus helyzete és a halál rettenete arra kényszeríti, hogy narcisztikus módon különleges és következésképpen halhatatlan értékként mutassa fel önmagát. Hankiss Elemér
10. A harcos nem érzelmileg szereti az ellenfelét, hanem univerzálisan. Egységet alkot vele. Saját erőkörébe vonja, s mintha önmagával táncolna, együtt pörögnek. És nemhogy félne tőle, hanem éppen ellenkezőleg: félti. És felelősséget érez a sorsáért. Célja a védelem, de tudja jól, hogy a harc során a Sors törvényeibe nyúl bele. Akár nyer, akár veszít, magára veszi a tett súlyát. S ha nem az egyetemes igazság - vagyis a szeretet - nevében cselekedett, függetlenül attól, hogy ő hal meg vagy az ellenfele: a felelősség az övé. Müller Péter