Rövid boldogságom A végzet arcába vágom A halandóság súlyát A szépségek felülmúlják Az életre így szoktam rá Így váltam nyitottabbá A szeretetre és örömre Készen a vízözönre.

Kapcsolódó idézetek

1. A gyeplüjén talán fordít a végzet, Végzi, hogy szebb napok elébe nézek. Megáldja életem, nem lesz kemény, S megadja énnekem, mi csak remény.
2. A sorsom, hogy érted éljek! Eldobnék mindent, csupán, hogy érezd: Áldott a végzet; szenvedni érted! Mindent elmondtam, S a szívem most újra könnyû és álmodó, És aki rám néz, tudja már, hisz éreznie kell: Igaz volt minden szó.
3. Mindannyian meghalunk, ez a sorsunk, az embereké. Tudjuk ezt, és mégis, a halállal szembesülve ragaszkodunk az élethez. Amikor magam is elérkezem a véghez, a lehető legkevesebb kötődésre fogok törekedni. Szeretném úgy elhagyni ezt a világot, hogy azt gondolhassam, jó életem volt. Shunmyo Masuno
4. Rongyos lett az ingem, foldozd meg. Rövid az örömöm, toldozd meg. Kösd meg a nyakkendőm, kibomolt. Emeld fel a szívem, leomolt. Páskándi Géza
5. Szépen öregszem, ez talán vigasztal, Mosolyráncokkal, mint a boldogok, S mert nem bírok a gyorsuló irammal, Azt szeretem, akit más eldobott. Kiss Judit Ágnes
6. Az ember többet elvisel annál, amennyit képzel. Túlélem. Megyek fényes, sima arccal: szárnyas sorsom verdes suhanni készen. Orbán Ottó
7. Köröttem kúsza az élet, kúsza a sorsom. Vértezz hittel, hûséggel állig, akkor én a haláloságyig belédfogódzom. Nagy László
8. Hiszem, hogy lesz jobb egy nap, nem félek én, Hiszen a döntésem terhe, a súly az csak rajtam áll. Rajtunk áll, de rajtunk áll az csak, Hogy melyik mederbe sodor ez az élet. Azahriah
9. Megtanultam (...) harcolni a betegséggel, rávezetett, hogy nem katasztrófa, hanem egy lehetőség a sorstól a belső fejlődésre. Az életet felfoghatjuk rémesnek is meg gyönyörûnek is. A látásmódunkon múlik, hogy melyiket választjuk.
10. Úgy fáj a szépség! Így lehet örök, Lebeg fölöttünk, s a tenger fölött. Hajóink szellemvitorlája hull. Egyenlő sorsot ígért rég az Úr. Az ő csatáit vívjuk, míg szabad, Így süllyedünk el csillagunk alatt. Többé nem halljuk, szívünk hogy kiált Szorongva kérve éltet vagy halált. William Butler Yeats