Ugrás a tartalomra
S miközben érzékelte a viselkedésnek azokat a rezdülésnyi árnyalatait, amelyekkel a nő alkalmazkodik a környezetéhez, a férfiba hirtelen belehasított, hogy ha ekkora igyekezetre van szükség, akkor ugyancsak nagy baj lehet.
Kapcsolódó idézetek
-
A férfi kötelességei éppúgy változók, mint a nő hangulatai. Az okos férfi tudja, hogyan kell alkalmazni egyiket a másikhoz.
Orczy Emma
-
Az ember túlértékeli a látást, és amikor meg van fosztva tőle, hirtelen sebezhetőnek érzi magát a világban lappangó veszélyekkel szemben.
Kilian Jornet
-
Az ember talán hajlamos a túlzásokra, hogy szándékosságot lásson ott is, ahol lehet, hogy merő véletlen.
Agatha Christie
-
A nők nagyon nagy hibája, hogy fokozatosan oldódnak föl, és később olyan mértékben, úgy ömlesztik rá magukat arra a szerencsétlen férfira, hogy azt elfogja a menekülési ösztön. Mert azt hiszik, hogy most már jogot formálhatnak hozzá, holott akkor kellene magukat leginkább visszafogni.
Mezei András
-
Miután egyre inkább uralma alá vonta környezetét, a mai ember szükségszerûen megváltoztatja öröm-bosszúság háztartásának egyensúlyát, a bosszúságot kiváltó ingerekkel szemben egyre inkább túlérzékenységet mutat, míg az örömmel szemben fásultságot, ami nemkívánatos következményekhez vezethet.
Konrad Lorenz
-
Honnan a férfinak hirtelen szenvedélyei egy nő iránt, a mélyek, a bensők? Legkevésbé az érzékiségből; de ha a férfi gyöngédséget, támaszra szorulást és egyúttal elbizakodottságot lát egyszerre egyugyanazon lényben - akkor olyasvalami megy benne végbe, mintha a lelke túl akarná áradni: ugyanabban a pillanatban meg van hatva és meg van sértődve. Ezen a ponton fakad a nagy szerelem forrása.
Friedrich Nietzsche
-
Furcsa! Mikor az ember tanácsért fordul valakihez, egyszerre csak azon veszi észre magát, hogy voltaképpen tudja, mit kell tennie.
Selma Lagerlöf
-
Nehogy elriasszon az arckifejezésük, a húzódozásuk. Az asszonyok nem azért védekeznek a próbálkozásaink ellen s igyekeznek menekülni az üldözésünk elől, mintha nem volnának érzékeik. Hanem, mert olyan hirtelen, oly könnyen izgatható és gyorsan uralomra törő érzékeik vannak, hogy rémülten vigyáznak rájuk.
Paul Géraldy
-
Noha a férfi menekül párja követhetetlen hangulatváltásai és piszkálódásai elől, a nő üldözi, és addig feszíti a húrt, amíg ki nem jön a sodrából. S amikor a férfi már komolyan venné a veszekedést, a nő hirtelen visszavonulót fúj: abban a pillanatban, ahogy a pasas felcsattan, abban a pillanatban, ahogy elveszti a fejét, a nő elégedetten hátradől. Mosolyog, és az egy perce még halálosan komoly problémáját, megbántottságát elfújta a szél. Kedvesen cirógatja a férfit, aki továbbra is csak dühöng magában: a férfi még órák múlva is feszült, míg a nő két másodperc alatt elfelejtette az egészet.
-
Pontosan tudta, hogyan őrül meg egy ember; nem úgy, hogy kezét-lábát szétdobva elkezd kiáltozni és kapkodni, és lehetetlen, zavaros dolgokat fecsegni, hanem éppen ellenkezőleg: olyan erővel figyeli önmagát, hogy az már nem normális.
Müller Péter