Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

S vannak szavak, amelyek végzetesek, tudjuk, s amellett még csak nem is igazak. Vagy nem egészen. Mert mihelyt kiszalad a száján, hogy nem szeret, vagy ilyesmi, hogy nem tud velem élni - minden eldőlt, mert visszavonhatja-e másnap? Vagyis formákon múlik az élet.

Füst Milán
🔮 Jövőkép 🌅 Nyugdíjba vonulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Néha olyan dolgok történnek velünk vagy körülöttünk, amelyek felett nincs hatalmunk. El kell dönteni, mi az, ami igazán fontos a számunkra, és mi az, ami nem. Az élet mindenképpen megy tovább. Nora Roberts
  2. Az ember ilyennek vagy olyannak ítél valakit, azután pont az ellentétét látja meg benne. Eleinte szeret, majd a végén meggyûlöl valakit; vagy kezdetben közömbös iránta, később pedig már imádja. Sosem lehetünk biztosak benne, ki vagy mi lesz létfontosságú a számunkra, sem abban, hogy kinek vagy minek tulajdonítunk majd jelentőséget. Meggyőződéseink mulandóak és ingatagok, még azok is, amelyeket a legszilárdabbaknak vélünk. Akár az érzelmeink. Nem szabadna bíznunk magunkban. Javier Marías
  3. Mind meghalunk és nem tőlünk függ hogyan és mikor, de azt eldönthetjük, hogyan éljünk. Tegyük ezt, döntsünk, ilyen életet akarunk élni? Ezt az embert akarjuk szeretni? Ez a legjobb formánk? Lehetünk erősebbek? Kedvesebbek? Együtt érzőbbek? Döntsünk, belégzés, kilégzés, és döntsünk.
  4. Egy s más tekintetben merőben rosszul ítélem meg a jellemet; van, akit sokkal vidámabbnak, mást komolyabbnak, eszesebbnek vagy éppenséggel balgábbnak gondolok a valóságosnál; s magam sem tudom, miből eredt, mi okozta a tévedést. Olykor az irányítja véleményünket, hogy ki-ki mit mond magáról; gyakran az, amit más mond róla, s nem szánunk időt a megfontolásra és az ítéletre. Jane Austen
  5. Talán a szerelem egy döntés, az, hogy adunk egy esélyt valakinek, és nem rágódunk azon, hogy ad-e valamit cserébe, vagy bántani fog-e, vagy ő-e az igazi. Talán a szerelem nem csupán megesik velünk, talán a szerelmet is választani kell.
  6. Az élet nem tökéletes. És nem is kiszámítható. Ne is várják, hogy az legyen. (...) Azon áll vagy bukik a dolog, hogy miként reagál az ember az élet váratlan fordulataira. Emma Chase
  7. A szerelem mindenkinek jó, de túl keveseknek adatik meg a kitartás. A szerelemnek végzetesnek kell lennie. Többé nem szabadulhatsz belőle. Ha igen, akkor az nem szerelem.
  8. Az életet nem lehet alakra faragni, a lélegzetet bezárni, mint ahogy a test vágyait sem lehet teljesen elnyomni. Nem lehet mindig eldönteni, hogy a jóság, avagy a gonosz hoz-e gyümölcsöt. Néha olyan nap virrad ránk, amikor egyetlen gonosz cselekedetnek nagyobb a haszna, mint ezer jónak. Ahmet Ümit
  9. Tudjuk, hogy az élet nem tökéletes. Egyszer fent, egyszer lent - ez mindig is így lesz. (...) Rajtunk múlik, hogyan fogadjuk és értékeljük a problémákat - pozitívan vagy negatívan. Dönthetünk, hogy boldogok vagy elkeseredettek leszünk-e.
  10. Az életben semmi sem végérvényes. Néha balra lépünk egyet, aztán meg jobbra, becsukunk magunk mögött egy ajtót, majd kinyitunk egy másikat, és természetesen azt hisszük, hogy csak előre tudunk haladni. Valójában pedig visszakerülhetünk hasonló helyzetekbe, így lehetőséget kapunk dönteni, újrakezdeni, akar azzal is, akivel már elvágtuk a szálakat.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat