Ugrás a tartalomra
Sajnos a megszégyenítő nevelés kitörölhetetlenül része a kultúránknak. Generációk nőttek fel úgy, hogy kínos volt kimondani a legalapvetőbb emberi érzéseket is. Ennek köszönhetően mindenki jól megtanulta letagadni a problémákat. És aki úgy nő fel, hogy nem vállalhatja azt, amit megél, ami végbemegy benne, az egy idő után nemcsak kifelé rejti el az érzelmeit, de saját maga elől is eltitkolja azokat. Az évtizedeken át tartó önbecsapás pedig az önismeret teljes hiányához vezet, ami miatt rendkívüli módon megnehezíti az ember dolgát, ha végül mégis megpróbál leásni az elrejtett traumákhoz.
Kapcsolódó idézetek
-
Zavarba jövünk a saját kudarcunktól, de gyorsan kiszagoljuk másokét. Tagadunk, szépítgetünk, és gyorsan továbblépünk - esetleg a körülményeket vagy másokat hibáztatunk. Már a gyerekek megtanulják, hogyan lehet kicselezni, hogy őket okolják - a másikra mutogatnak. Idővel ez lesz a megszokott megoldás. Ami ennél is rosszabb, az ebből következő indíttatás, hogy kerüljük az ambiciózusabb célokat és nagyobb kihívásokat, amelyekkel kudarcot vallhatunk. Ezzel számos lehetőséget veszítünk el a tanulásra és megújulásra.
Amy Edmondson
-
Elsősorban azért nehéz őszintének lennünk a gyerekekkel, mert sokszor magunknak is képtelenek vagyunk igazat mondani. Hazudunk magunknak, hazudunk a szomszédainknak. Minden önéletrajz egy hazugság. Azért hazudunk, mert arra tanítottak minket, hogy elérhetetlen erkölcsi elvárásoknak feleljünk meg. (...) Ebből következően egész oktatási rendszerünk is tele van hazugsággal. Az iskolák továbbadják azt a hazugságot, hogy az engedelmeskedés és a szorgalom erények, s hogy a történelem- és a francia nyelvtudás mûveltséget jelent.
Alexander Sutherland Neill
-
Mindannyian tettünk olyasvalamit az életben, amit szégyellünk. Van, amelyikünk a rossz férfiba szeretett bele, van, aki elengedte az igazi nőt, vannak, akik szégyent hoztak a szüleikre, és akik cserben hagyták a gyermeküket. Igen, mindannyian követünk el hibákat, amik lealacsonyítanak minket és szeretteinket. De van megváltás, és minden jóvá tehető, ha tanulunk a hibáinkból és fejlődünk.
-
Gyerekkorunkban megtanultuk kifejezni magunkat. Azt mondták, használjuk a szavakat és mondjunk el mindent, és ne törődjünk vele, hogy mások megtudják, mit érzünk. Mert az az igazság, hogy ki kell mondanunk hangosan azt, amire szükségünk van, ahogy érezzük magunkat. Felnőttként a szavak olykor cserbenhagynak bennünket. Ilyenkor félretesszük a szavakat. Csak kimondjuk, amit érzünk. Mert a tettek magukért beszélnek, és mindennél többet mondanak.
-
Szüleink is emberek, és a nevelés rögös útján nagy valószínûséggel volt egy-két olyan lépésük, amely nehézségeket vagy idegeskedést okozott számunkra. Ez van akkor, ha valakinek minden előzetes képzés nélkül kell végeznie egy munkát tizennyolc éven át. Egy-egy dolog elromlik.
-
Mindannyian tettünk és mondtunk olyan dolgokat, amelyek nem voltak összhangban legjobb énünkkel. Túl sokan cipelik magukkal ezek terhét, és közben szégyenkeznek. Ha tele vagyunk szégyennel, egyre negatívabban gondolkodunk, és közben saját magunknak okozunk erős érzelmi fájdalmat, ami egész létünkre kihathat.
Julian Brass
-
Szülőként az ember néha azt hiszi, hogy ha ügyesen elrejti a gyerekek előtt a saját gyengeségeit és hibáit, és csak a legjobb oldalát mutatja, azzal jó példát mutat nekik. Csakhogy ez fordítva is elsülhet, ugyanis könnyen odavezethet, hogy a gyerek azt hiszi, őt csak akkor szeretik, ha tökéletes. Ellenben ha őszinték vagyunk a gyerekeinkkel, és nyíltan tudunk beszélni velük azokról a nehézségekről, amelyekkel nap mint nap nekünk is meg kell küzdenünk, azzal tulajdonképpen teret nyitunk számukra, hogy ők is nyíltan beszéljenek a problémáikról. Ez persze azt is jelenti, hogy el kell tudnunk ismerni, ha hibáztunk vagy tévedtünk a velük vagy másokkal folytatott interakcióink során. El kell viselnünk a szégyent, ami ezzel jár, és meg kell tennünk mindent a javulás érdekében.
Anna Lembke
-
Eltitkoljuk az érzéseinket azok elől, akiknek a leginkább meg kellene mutatnunk. Úgy rejtegetjük őket, mintha bármi szégyellni való lenne a természetes reakciókban.
Colleen Hoover
-
Gyerekként azt tanultuk, legyünk jók, osszuk meg a játékainkat, együk meg a zöldséget, és ha nem tudunk kedveset mondani, ne szóljunk egy szót se. De ha minduntalan elharapjuk a nyelvünket, egyre kevésbé fogjuk ismerni egymást. És, hogy kíméljük mások érzelmeit, eltitkoljuk a magunkét. És ha eltitkolod az érzelmeidet, előbb-utóbb megbánod. Ha őszinte vagy, nem te leszel a legnépszerûbb az "iskolában", de tisztelet fog övezni.
-
A társadalmunkban jelenleg azért van annyi elnyomott agresszió, annyi probléma, annyi rossz érzés, mert az embereket nem hagyták kibontakozni. Sem a környezete, sem pedig önmaga nem hagyta kibontakozni. (...) Nem adjuk meg egymásnak és önmagunknak sem a kreativitás és az önismeret lehetőségét.