Ugrás a tartalomra
Sajnos, Magyarország szellemileg is ott van, ahol földrajzilag, vagyis körülbelül Lemberg és Nis között. Ebből a helyzetből kell Nyugatra vinni az országot, ezt azonban csak úgy bírjuk megtenni, ha őszintén tudjuk, hogy valóban hol is vagyunk hát. Hogy egy ország mennyire van közel Nyugathoz vagy Kelethez, azt mindig a benne élő emberek szabják meg.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ország határait nem lehet bővíteni politikailag anélkül, hogy az ember másokat el ne tiporna vagy meg ne bántana. A szellemi életben mindenki olyan nagy lehet, olyan nagyra fejlődhet, amennyit az esze elbír. Én ebben az értelemben kívánom, hogy Magyarország tartozzék a legnagyobb országok közé.
Szent-Györgyi Albert
-
Akárhol élünk is, a saját környékünket, a falunkat, a városrészünket, a szigetünket, a városunkat vagy az országunkat tekintjük a világ közepének. De mindenki más is.
Gunnar Garfors
-
Egy szigetországnak vannak végei,
elmegy az ember a tengerig, és ott a vége.
Más országoknak nincsenek végei,
elmegy az ember valameddig,
és máris idegenben van.
Átnéz az ember, mondjuk, egy kerítés felett,
és arra gondol, az ott igazán lehetne a miénk is.
Ilyeneket gondol, sajnos, az ember.
Vajna Ádám
-
Hazánkon kívül bármerre menjünk, bárhol tartózkodjunk - kicsi nekünk a világ - oda húzódunk, a hol bölcsőnk ringott. Csak a kedves haza az, a melynek kebelén lelkünk nyugalmat talál.
-
Mindenfelé keressük a magyar nemzetet; kinn Ázsiában, fenn a Jeges-tengernél, hátul az őshistóriában, magasan a fényes rangúaknál, csak ott nem keressük, ahol van: körülöttünk és a mai napon.
Jókai Mór
-
Rendre előfordul az emberrel, hogy nem biztos benne, meddig tart a valóság, és hol kezdődik az irrealitás. Úgy tûnik, minduntalan át-átlépjük a kettő közötti mezsgyét. Mint egy határnyiladékot, amelyen úgy jövünk-megyünk egyik országból a másikba, ahogy épp kedvünk tartja. Pedig jobb óvatosnak lenni, különben azon kapjuk magunkat, hogy fogalmunk sincs, melyik oldalon vagyunk épp.
Murakami Haruki
-
Európában hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nemzeteink - és nemzeti identitásaink - fix dolgok, részben mivel a nemzetállamok eszméje modern formájában Európában született. Azt is gondoljuk, hogy a liberális demokrácia a norma. Ha azonban visszatekintünk a történelemre, és szétnézünk a világban, láthatjuk, hogy messze nem ez az általános, és az állammal történő azonosulás igenis törékeny fogalom olyan országok esetében, ahol több nemzet vagy nép él közös határokon belül.
Tim Marshall
-
Olyan nagy dolgot csinálnak a politikából, a nacionalizmusból. Nem a hegyek közt: ott az élet nagyon is valóságos, közel a halál ahhoz, hogy ilyesmivel foglalkozzunk, az ember ott ember és ennyi az egész.
-
Magyarként akkor értjük meg igazán a helyünket a világban, ha nem csak a nálunk gazdagabb és sikeresebb, de a nálunk szegényebb és szerencsétlenebb országok közül is megismerünk párat.
-
Szeretem tudni, hol a helyem. Ha az ember nem tudja, hol áll, nem tud dönteni, hogy tényleg ott akar-e lenni, vagy milyen irányba akar elindulni.
Nora Roberts