Semmi becézés, semmi kedvesség, ő valóban tudta, mire van szükségem, arra, hogy békén hagyjanak, ahogy most teszi, ott ült az ágyam szélén, többet nem szólt, némán telt el vagy húsz perc, amikor a megkönnyebbülés könnycseppjei lassan kérezkedtek, végigszántva arcom hófehér mezejét.

Kapcsolódó idézetek

1. Nekem a könnyem többet már nem hull, minden fájdalmam lassan már elmúlt. Valahol vár, vár rám, aki megbecsül és nem vág át.
2. Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem. És mégsem féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel. Stephenie Meyer
3. Megfogta kezem és szótlanul, mozdulatlanul ült ágyam mellett. Az emberi kéz érintése jólesett. A fájdalom elcsendesedett, s a zsongó békében, mely reám köszöntött, megnyugodva éreztem ezt az emberi kezet, amely az idegen világban, a váratlanul reám zuhant nyomorúságban érzelgősség nélkül figyelmeztetett, hogy az emberi részvét és segítség minden szörnyûség közepette is mûködik. (...) Arcán megjelent az a szomorú mosoly, melyet nem tudok elfelejteni: mintha tehetetlenségében mosolyogna ilyen szomorúan, mintha bevallaná..., hogy tudásának és segítőkészségének körülbelül ez a határa, ez minden, amit egy ember végső szükségben tehet egy másik emberért. Márai Sándor
4. Még sohasem szerettem senkit. Csak annyit tudok, hogy mióta nálunk volt, azóta sokszor, ha nem aludtam éjszaka, a fejemet a kezembe fogtam, és úgy ültem az ágyban. És csak akkor aludtam el, amikor a névjegyét a párnám alá tettem. A párnára az arcomat nyomtam, és jólesett csendesen, hosszasan sírdogálni. A könnyek végigfolytak az arcomon, és lassan álomba ringattak. Krúdy Gyula
5. Nem lesni már: rosszat vagy jót csináltam, szemem nem volt-e túl simogató, és meg se kérdezni, kiszáradó torokkal: mondd, mit érzel te irántam? Csak összebújni, tested ébredését hallgatva várni. Nádasdy Ádám
6. Nincs bennem többé félelem, a vízcsepp rám fagyott, testem megreped, a sötétség régi barát, jól ismerem. Elfeledem, hogy ez az út nyomasztott - egy pillanatra nagy békesség tölt el, abban a reménységben nyugszom meg, amely világot fakasztott. Linn Skaber
7. Megint a sírás fojtogatta, de gyorsan felült, és próbálta visszatartani a könnyeit. Elege lett a sírásból. Soha többé nem fog sírni miattuk. A könnyek haszontalanok, csak a gyengeséget jelzik, és nem méltó az emlékükhöz. J. R. Ward
8. Sírom szélérûl mondom, hogy örömest szenvedtem... Azzal a gondolattal szállok le csendességem boltjába, hogy hív voltál... és ha az nem voltál - én megbocsátok... Ott, ahová én megyek, nincs haragtartás! Ott majd öszvetalálkozunk, és ott majd - bátran szerethetünk. Kármán József
9. Csak bámultam rá, ahogy feküdt ott, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta és mennyire szeretem, és hogyan zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba - ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velünk és az életünkkel -, amikor fel kellett volna háborodnom, és dühösnek kellett volna lennem, nem láttam mást, mint hogy ott fekszik, és halkan lélegzik.
10. Én hagylak menni, nem segít a fájdalom, egy könnycsepp sincs az arcomon. Kérve kérni, összenézni, vesztes volnék, jól tudom, legördülni nem hagyom. Tolvai Renáta