Senkit sem láttam, senkivel sem beszéltem. A külvilág csaknem teljesen elmaradt, és ha ez történik, az ember kezdi tisztábban hallani magát. Ha pedig az énjeink - a felszín és a mély - jobban megértik egymást, ez kiiktatja az önmagunkban való kétkedést, és felszámolja a zűrzavart.

Kapcsolódó idézetek

1. Amikor lelkünk és énünk harmóniában él egymással, egész lényünk nyugalmat sugároz. A lélek szavak nélkül is tudja, amit az "én" szavakkal sem tud kifejezni.
2. Ma csak kifelé keresgélünk, pedig belső világunk pontosan akkora, mint a külvilág. Belsőnk felfedezéséhez nem kellenek hatalmas gyorsítók, tudományos intézetek, csak csend és belső béke. Pont azok a dolgok, melyeket elvesz tőlünk a mai világ. Géczy Gábor
3. Ha üres volnék, üresnek látnám környezetemet is. Önmagunkból kinézve látunk, s a látvány is mi magunk vagyunk. Kérdezz végig száz embert, százféle Világot fognak leírni neked. Vavyan Fable
4. A beszélgetéseink sokkal érzelemdúsabbak és érdekesebbek lesznek, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mindannyiunknak van egy "felszíni énje" és egy "mély énje". A felszíni én az, amely az időjárásról, tényekről, a tegnapi vacsoráról vagy a hétvégi terveinkről beszél. Ezzel szemben a mély én arra fókuszál, amit ezek a dolgok valójában jelentenek számunkra, és ahogyan érzünk velük kapcsolatban.
5. Amikor valaki a külvilágtól elzárva él, minden egyes nap pontosan ugyanolyan, mint az előző. Ez az egyformaság addig gyúrja a lelket, amíg az ember egy lélegző, táplálkozó, ürítkező lénnyé válik, amely napfelkeltekor ébred, és napnyugtával nyugovóra tér. Ez az üresség minden lassan múló nappal mélyebbre és mélyebbre szivárog, miközben mindenki láthatatlanná és jelentéktelenné válik. Suki Kim
6. Ha szeretetemre nem várok viszonzást, ha semmit sem remélek, nem frusztrálhat a viszonzás elmaradása. Elnyugszik az én, véget ér az én erősítésére szolgáló valamennyi törekvés. E pillanatban tisztán látok és szabad vagyok, az élet energiája akadálytalanul áramolhat, anélkül hogy üzletet próbálni csinálni ebből az áramlásból. E pillanatban a legtökéletesebb elégedettség és bölcsesség uralkodik.
7. Olyan, mintha üres lenne az agyam, mintha a körülöttem lévő világ hirtelen jelentéktelen, semmitmondó és jellegtelen volna. Nem érzékelem valóságosnak az embereket magam körül. Csak statiszták egy filmben, nem fontosak, nem lendítik elő a történetmesélés szálait, nem avatkoznak bele a cselekménybe, bámészkodnak, nézelődnek, jönnek-mennek, élnek, ki-ki a saját ritmusában, arccal előre, szomorúan, vidáman, vagy épp közönyösen. Nem számítanak. Nincs hangjuk, nincs kiterjedésük. Abban sem vagyok biztos, léteznek-e egyáltalán. Mint ahogy abban sem, én létezem-e. Csak lebegek, mint egy céltalan kísértet, aki nem találja a helyét a földi valóság és a túlvilág között. Szentesi Éva
8. Önmagamat is alig ismerem, a többieket még kevésbé, nem ítélek, legföljebb védekezem. Ez a miénk, ez a személyes magány a mindenségben. A hit, hogy része vagyunk az egésznek, egyszerre büszkeség és alázat. Eszerint minden eseménynek értelme van, és mind igazodik valami tervhez. Mindvégig építkezem, a terv percenként alakul, és közben omlás, csapás, berogyás, sorvadás. Hónaljig a múltba temetve a jövő látomásai után kapkodom, vagy a fejemet kapdosom előlük. Konrád György
9. Az emberek (...) megtanultak úgy beszélni, hogy szavaikból ne derüljön ki semmi, legkevésbé saját belső gondolatuk. Vannak, akik folyamatosan, sőt választékosán tudják mondani a semmit. Az ember hallgatja őket, és a végén megkérdezi önmagától: mit is mondott ez? Az ilyenfajta beszédből két szó hiányzik: az igen és a nem.
10. Az emberek megértésre vágynak leginkább. Hogy valaki értse őket, hogy ők maguk is érthessék magukat a rendszerben. Ez a megértés magyarázza aztán a teljes identitást, a létezés alapját. Megnyugvást hoz, elfogadást intellektuálisan, átölelést érzelmi szinten. A belső lény felébred a hosszú álomból, kijön a fényre, és hunyorogva, de lépkedni kezd a saját lábán. Tisza Kata