Ugrás a tartalomra
Senkivel sem történik olyasmi, aminek az elviselésére nem termett. Mással is megesik ugyanez, s vagy tudatára sem ébred, hogy mi történt vele, vagy lelki nagyságával kérkedve megőrzi nyugalmát rendületlenül. Márpedig mégiscsak rettenetes volna, ha a tudatlanság és a tetszelgés többre menne, mint a belátás.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember a fájdalomban azzal vigasztalódik, hogy még nagyobb fájdalom is érheti. Nincs olyan szerencsétlenség az ember életében, amelynél nagyobb nem ért volna más embert.
G. Hajnóczy Rózsa
-
Belátónak és türelmesnek kell lenni, mert az élet rendjét senki nem tudja úgysem felforgatni. Aki megöregszik, kíméletet érdemel; aki pedig fiatal, az érhet még jobb időket.
Tamási Áron
-
Sem halál, sem végzet, sem kínszenvedés nem ejt olyan kétségbe, mint az egyéniség elvesztése. Mert egy dolog békés feledkezéssel belemerülni a semmibe, de tudatosan létezni, úgy, hogy mégse tudjuk megkülönböztetni magunkat más lényektől, tudni, hogy nem vagyunk önmagunk - ez a gyötrelem és a rettegés netovábbja.
Howard Phillips Lovecraft
-
Aminek nem kell megtörténni, az nem történik meg, aminek pedig meg kell történnie, az megtörténik. Ezért ne veszítsd el a nyugalmadat.
Szvámi Ráma
-
Nincs olyan nehézség vagy tragédia, amellyel ne tudott volna sikeresen szembenézni már valaki. Ez vigasztaló lehet. Egyikünk helyzete sem teljesen egyedi.
-
Minden lény átmeneti jellegû boldogságra törekszik, miközben megpróbálja magát távol tartani a szenvedéstől. A megvilágosodás azonban olyan felülmúlhatatlan boldogság, ami nem tûnik tova, nem múlik el. Súlyos hiba lenne lustaságból vagy a képzelőerő hiánya miatt a tudatot elzárni önmaga leggazdagabb lehetőségeitől. Aki megragad egy fogalmi szinten, ahol saját testével és tulajdonaival azonosítja magát, az abszolút szinten nem képes másokon segíteni, és kevés vigaszra lel, amikor eléri az öregség, a betegség, a halál és a veszteség.
Ole Nydahl
-
Aligha láttál valakit azért boldogtalannak, mert nem törődött vele, mi megy végbe mások lelkében. Akik viszont a saját lelkük rezdüléseit nem kísérik figyelemmel, azok szükségképpen szerencsétlenek.
Marcus Aurelius
-
Nincs rémesebb dolog, mint ha valakinek az idő múlásával nem születik meg a belátása is. Az idő múlásával az embernek nem szabad megállni egy bizonyos ponton, ahol fiatal korában volt.
Schubert Éva
-
Nincs tébolyítóbb, elviselhetetlenebb gondolat, mint az, hogy az embernek merő véletlenségből kell elvesznie, ami bekövetkezhet ugyan, de éppoly könnyen el is maradhat; az embernek a körülmények szerencsétlen alakulása folytán kell elvesznie, amelyek el is vonulhattak volna a feje fölött, mint a felhők. Mindez egy értelmes lényre nézve - megalázó.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Semmi sem történik véletlenül, senki sem viselkedik véletlenül úgy, ahogy. Mindennek oka van, és bizony addig, amíg nem nyitod fel magad, és nézel mélyen a lelkedbe, azt fogod hinni, hogy veled van a baj. (...) De a saját korlátaid felfeszegetése mindig újabb kapukat nyit meg a szabadság felé.
Oravecz Nóra