Õsi és érett kultúrákban az öregeket nem azért tisztelték, mert "fáradságos életükkel kiérdemelték", nem is abból a józan előrelátásból, hogy "egyszer én is öreg leszek, s milyen jó lesz, ha nem hajítanak majd a szemétre!", hanem azért, mert a lélek még érzékenyebb volt, a szellem nyitottabb, s az öregember, óriási élettapasztalatával, olyan értékeket jelenített meg, amely a fiatalabbak számára vonzó és kívánatos volt! (...) Az öregember akkoriban nem teher volt, hanem felbecsülhetetlen érték: nem azt nézték, milyen mulandó teste, hanem hogy ki lakik benne!