Sírhatnékom van, ha eszembe jut A szeles éj, amelyen elaludt S valahányszor hörögve sír a szél, Mindig azt gondolom, hogy ő beszél.

Kapcsolódó idézetek

1. Rólad beszél az este, a szél A beálló csönd, a hajnal, az éj, Az ima, az álom és minden szavam, Várlak haza, ajtóm nyitva van. Bonanza Banzai
2. A csönd csendjével susogja a szám, az esővel esengem szaporán, a hóval, mely szûk szobád ablakán bedereng s - álmomban, s álmom után, tavaszi éjszakán gondolj reám és nyári éjszakán gondolj reám és őszi éjszakán gondolj reám és téli éjszakán gondolj reám. Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
3. Õszi szellő fejünk felett sír, zokog, Az égbolton sötét felhő gomolyog. A felhőből sûrûn esik az eső, Mintha sírna, hogy elmúlt a jó idő.
4. Siratom, hogy sírsz, De én Éjszaka vagyok S a reggelre fogom rá a könnyeimet. Siratlak, mert élsz, Siratlak, mert bőszen kutatod Sírnivalódat, Siratlak, mert az enyém vagy, Siratlak, mert másként nem lehet, Siratlak, siratlak, siratlak. Ady Endre
5. Nálad a víz, nálam a szél. Elpusztulhat minden, ha mindez összeér, Mégis vízért sír a szél. Eleven Hold
6. Tudom, hogy fog még írni!... Majd, ha a tavasz eljő, Vágtatva kavarog sok sötét felhő, A tavaszi viharok idején. Eszébe jut... egy könny... egy dal... meg: én. Nem levél lesz az: a vágy sóhaja! Párját hívó dalos madár szava, Tavasz okozta öntudatlan mámor, Mely könyörög, hív, sóhajt - s már nem vádol.
7. A szél ha hûvös éjszakákon Lehûti mámoros fejem, A te hideg, utolsó csókod, Az jut eszembe én nekem. Ady Endre
8. S hetenként egyszer láthatom; Csak hogy halljam szavát, bevallom, Szóljak magához, s azután Mind egyre gondoljak csupán, Éjjel-nappal, míg újra hallom. Alekszandr Szergejevics Puskin
9. Jutok-e néha - mondd - eszedbe S nem fáj-e szíved kedvesem? Midőn a kósza esti szellő Füledbe suttogja nevem. Vay Sándor
10. Szólj újra, fényes angyal, mert az éjben Fejem fölött nekem oly glóriás vagy, Akár a mennyek szárnyas hírnöke, A visszatorpanó, döbbent halandók Fehéren-égre-ámuló szemének, Míg nézik őt, hogy száll a lusta felhőn, A lég hullámain és elvitorláz. William Shakespeare