Az emberek tévhitben élnek. Jobbik részüket nem sok idő múltán a földbe szántják, trágyául. A közönségesen muszájnak nevezett, s tévesen sorsnak értelmezett kényszer hatására azzal foglalkoznak, hogy olyan kincseket gyûjtsenek, amelyeket - egy régi könyv szavával élve - megemészt a moly és a rozsda, és tolvajok, latrok martalékává leszen. Bolondság így élni, s erre, ha nem előbb, a végén mindenki rádöbben.

Kapcsolódó idézetek

1. Mindaz, amiért az ember töri, hajtja magát ezen a földön, mulandó, a sok gürcöléssel, törtetéssel elért legdrágább földi kincseinket is a rozsda szétrágja, a moly megeszi. Böjte Csaba
2. Soha nem lett volna szabad hátat fordítanunk a természetnek. Miért hiszünk jobban a betonban, a mûanyagban, az élettelen dolgokban? Miért fordítjuk magunk ellen az értelmünket? Sokan még mindig a mûtrágyát tartják oltárukon. Vegyszereznek, mérgeznek mindent, a haszontalannal együtt kiirtják a hasznosat, és végül persze ők is elfogyasztják a mérgeket, hiszen azok bekerülnek az ivóvízbe, az élelmiszerbe, visszajutnak hozzánk. Még ma is megtörténik, hogy némelyik tudatlan gazda macskák, madarak láttán légpuskát ragad, és tüzel. Szerencsére mind többen látják be, hogy tévúton járunk. Vavyan Fable
3. Az embernek dolgoznia kell, gürcölni a mindennapi betevőért. Akik gyorsan próbálnak meggazdagodni, vagy mások nyakán élősködnek, előbb-utóbb mindannyian elnyerik méltó büntetésüket. Ez a tanulság. De sajnos gyorsan elfelejtettük, amit tanultunk. Ezért újból és újból meg kell tanulnunk minden egyes leckét.
4. Gyûjtenek, sokkal többet, mint amennyire szükségük van, mind csak gyûjtenek, gyûjtenek, s már nem is tudják, hogy miért. Mint az emberek, éppen. (...) Én ha valamit dolgozom, azért csinálom, hogy éljek. De ezek azért élnek, hogy örökösen dolgozhassanak valamit, aminek már nincsen is értelme. És a végén nem is élnek, csak dolgoznak, dolgoznak. Amíg meghalnak, addig. Mint az emberek, akik a falvakban élnek, meg a városokban, és egész életükben csak dolgoznak, hordják össze maguk köré a sok mindent, és nincs is idejük ahhoz, hogy örvendeni tudjanak az életnek. Wass Albert
5. A legtöbb ember abban a tévhitben él, hogy ha a természet elpusztul is, az ember azért még tovább élhet. Ez nagy baj, és ha nem így lenne, már sokkal előbb menteni próbálták volna az erdőt. Konrad Lorenz
6. Az is elhibázása az életnek, ha minden munkánk és gondolatunk a vagyonszerzés. Gyûjtünk először azért, hogy a hét sovány esztendőre meglegyünk. Gyûjtünk aztán, hogy bőségben éljünk, azután hogy gyermekeinknek ne kelljen dolgozniuk, s még azután is gyûjtünk, mert megszoktuk, mert a célt elfelejtettük. Már nem azért gyûjtünk, hogy éljünk, hanem azért élünk, hogy gyûjtsünk. És gyûjtünk, gyûjtünk: nincs semmi gondolatunk, semmi vágyunk, cselekvésünk, csak a gyûjtés, a pénzszaporítás. Végre a halál lerántja a kezünket a pénzes zacskóról. Gárdonyi Géza
7. A legtöbb ember még ebben a viszonylag szabad országban is, merő tudatlanságból és tévelygésből úgy el van foglalva az élet vélt gondjaival és fölösleges, durva munkáival, hogy nem tudja élvezni nemesebb gyümölcseit. Kezük a túlzásba vitt munkától annyira eldurvult, és úgy remeg, hogy nem is tudnák leszedni. Henry David Thoreau
8. A legtöbb ember a saját félelme és ostobasága béklyójában él, és nincs annyi esze, hogy higgadt tekintettel pillantson rá az elhibázott életére. A legtöbben csak húzzák tovább az igát, és elégedetlenkednek, de sohasem próbálják megérteni, hogy miért, és hogy miképp javíthatnának a dolgokon, s végül úgy halnak meg, hogy már semmi sincs a szívükben, csak mocsok, meg öreg, vizes vér - gyenge, felhígult vér -, s az emlékeik egy fabatkát sem érnek. Patrick deWitt
9. Mivel az emberek félik a halált, szeretniök kell az életet. Nap mint nap ujjongva kellene örülnünk a puszta létünknek. De az ostobák feledik ezt az adományt, s élveket hajhásznak. Elmennek a gazdagságuk mellett, amely az élet maga.
10. Néha úgy érzi az ember, hogy túl gyorsan peregnek a dolgok körülötte. Annyira el vagyunk foglalva azzal, hogy előre tekintsünk, hogy meg sem állunk élvezni a pillanatot. Egyik nap suhan el a másik után. Az egész élet egy masszává mosódik össze. És gyakran valami nagy sorscsapás kell ahhoz, hogy a jelenre figyeljünk. Akkor aztán fölébredünk, és rájövünk, milyen marhaságokat csináltunk. De már késő, a kocka el van vetve. Bill Watterson