Soha nincs teljes csend, valahol valami mindig zúg, és ebbe a zúgásba ilyenkor bármit könnyû belehallani. Halottnak tettetem magam, mozdulatlanul fekszem az ágyon, várom, hogy miután végigszaglászták mindenemet, ezek a furcsa érzések végre békén hagyjanak.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem tudsz aludni. Lehet, hogy azért, mert késő éjjel, mikor minden zaj elhal és ott fekszel az ágyadban, teljesen úrrá lesz rajtad a félelem. Azért, mert hirtelen minden annyira... üres.
2. Mostanában minden olyan furcsa. Csendes káosz uralkodik körülöttem. Mint akit beérzéstelenített az élet, érzem, hogy történni fog valami, de nem tudom, mi az. Vagy talán csak azért gondolom így, mert vágyom a változásra. Fabio Volo
3. Egész életemben menekültem. Rosszul voltam a csendtől. Úgy gondolom, mikor meghalok, akkor is csöndben leszek, tudod, az idők végezetéig. De most, ez a pillanat... hangos lesz!
4. A fájdalom szakítja ki belőlem a felismerést, s a tenger felett repülő sirályok megtört sikolya visszhangozza: halott. Titkos rejtekhelyemmé válik ez a szó. A jövőben együtt kelünk, együtt fekszünk. Magamra öltöm minden reggel, mint egy ruhát. Mindig ott lesz, ahol én. Mindenhova elkísér. Mindenhova. Ott lesz a takaró gyûrődésében, a széltől meglibbentett függöny suhogásában, mindenben, ami úgy piheg, mint a lélegző test, mindenben, ami dobog, mint a szív. Félelem fog el; sose szabadulok ettől a szótól. Edmonde Charles-Roux
5. Mindig halkabban, csendesebben, Mindig távolabb, távolabb... Halálvágyban szőtt álmokat Ringatok el sok régi sebben. Mihai Eminescu
6. A halál viszket. Szünet nélkül viszket; szakadatlanul bizsereg, finoman, alig hallhatóan kaparászik egy belső ajtón, a tudat felszíne alatt. Rejtve, álcázva, a legkülönfélébb tünetek formájában szivárog át, számtalan aggodalmunk, megpróbáltatásunk, konfliktusunk forrásaként. Irvin David Yalom
7. Az ég felé nézek, kérdem, mit tegyek? Valóság vagy álom ez, de fel nem ébredek. Örökké valóságnak tûnik minden pillanat, Mikor kósza emlékeim közt hallom mézédes hangodat. Children of Distance
8. Mintha egy óriási lyukat ütöttek volna a mellkasomon, azon át kirángattak belőlem valamennyi létfontosságú szervemet, én meg itt maradtam a soha be nem hegedő, tátongó sebbel, amelynek pereme még mindig lüktet és vérzik, akármennyi idő telt is el azóta. Az eszemmel tudtam, hogy a tüdőmnek valószínûleg semmi baja, de azért zihálva kapkodtam levegő után, forgott velem a világ. (...) És mégis, úgy tûnt, túl tudom élni ezt is. Stephenie Meyer
9. Én ugyanazt a fájdalmat éreztem, csak nem tudtam kimondani, a szavak bezárt ajkaimnak ütköztek, és ott maradtak foglyul esve összeszorult torkomban. Csak néhány emlékfoszlány taszigálta egymást a fejemben, soha nem teljes emlékek, és rögtön mások ugrottak a helyükbe, mert nem lehet visszaemlékezni egy egész életre egyetlen éjszaka alatt.
10. Néha, pillanatokra, úgy érzem, mintha minden, ami életemben történt és nem történt velem, minden, amit szerettem volna, amihez gyáva vagy kényelmes, vagy erőtlen voltam, most tető alatt lenne. Ilyen pillanatokban úgy látom magamat és az életem folyását, mint egy nagy rendszert. (...) Úgy érzem magam, mint aki mély, beteg álomból felébred s ocsúdik, és látja, hogy fejbe verték régen és kirabolták és ájultan hevert; és a rablók a kinccsel messze futnak. Márai Sándor