Ugrás a tartalomra
Sokan kiáltanak világvégét, de azért nem feltétlenül kell bedőlni nekik. Minden közösségben, a sirályok és az emberek között is akadnak túlérzékeny egyedek, vészmadarak, próféták. Fontos társadalmi funkció ez, hiszen bár ritkán akkora a baj, mint a jósok látják és láttatják, de vészjelzéssel időben felrázható a közösség.
Kapcsolódó idézetek
-
Bármilyen erőszak, amit egy nagyobb népcsoport követ el, nem azért van, mert az a csoport erőszakosabb bármelyiknél. Ez egy vészjel, egy jelzés arra, hogy valami nem stimmel a bánásmóddal, amiben ők részesülnek.
-
Nincs olyan emberi társadalom, amelyben ne volna félelem és brutalitás, elnyomás és nyomorúság. A társadalmak közötti kapcsolatok, a törzsek, etnikumok, nemzetek, országok közötti konfliktusok pedig még ma is veszélyzónát alkotnak, tele potenciális romboló erőkkel. A társadalmi szövet szakadásain át az idegen világ szörnyei újra és újra bekúsznak vagy betörnek a mi világunkba.
Hankiss Elemér
-
Az emberekben igen erős a készség, hogy a gép alkatrészei legyenek. Ehhez egészen hasonló ugyanis az igazi közösségben is szükséges. Amikor például jönnek a vándorló rénszarvasok, akkor mindenkinek menni kell a vadászokat segíteni. Ez a fajta irányításnak való engedelmesség hozta létre a sikert, amit az ember elért az evolúció során. De amikor nagy tömegû lesz a társadalom, elkezd apró kisebb érdekközösségekre bomlani, és jönnek a konfliktusok és a háborúk.
Csányi Vilmos
-
A beszéd nemcsak információcserére szolgál, hanem a beszélők társadalmi helyzetéről (...) is sokat elárul. Egy-egy szó, vagy annak kiejtése ellenséges környezetben életveszélyes is lehet.
-
Másokért kiállni, vállalni a veszélyeket erőt adó, szorongásoldó, félelemcsökkentő cselekedet. A közösség ereje megnöveli az egyén bátorságát, még akkor is, ha a többiek fizikailag nincsenek jelen.
-
Az ember társas lény. Szociális beágyazottság nélkül nem sok esélyünk lenne a túlélésre olyan stresszhelyzetekben, mint amikor megsebesülünk vagy betegek vagyunk. A szociális izoláció nem véletlenül indítja be azonnal az agy riasztási rendszereit, míg a társadalmi elismerésnek nagyon komoly jutalmazó hatása van.
Dick Swaab
-
A világ nem szörnyû, és az emberek sem azok. Jók akarnak lenni. Valami rosszá teszi őket, valami letöri őket, amitől bekattannak. Mindig vannak jelek, tünetek, mielőtt valaki idegösszeomlást kap.
-
Az együttérzés szelíd, békés, gyengéd természetû. Ugyanakkor erőteljes, hatalmas érzés. Mégsem jelent veszélyt senkire. Azok viszont, akik könnyen elvesztik a türelmüket, megbízhatatlanok, veszélyesek. Az én szememben a harag fellobbanása a gyengeség nyilvánvaló jele.
Tendzin Gjaco
-
Az élet olyan, mint egy törékeny láng a szélben: néha mások kezének kell megóvnia, amikor legerősebben fúj a szél. De nem mindig egyértelmû, kinek van szüksége segítségre. A lényeg, hogy ott legyünk, amikor szükség van ránk, legyen az egy megtartó váll a viharban vagy csak egy csésze forró tea a szélvész végén.
-
Az ember társas lény. Ha azt látjuk az interneten, hogy egyesek így vagy úgy viselkednek, azt hisszük, hogy az a viselkedés "normális", csak azért, mert mások így csinálják. A "Twitter", azaz csiripelés, nagyon találó név a közösségi média üzenetküldő platformjának, amelyet véleményvezérek és elnökök előszeretettel használnak. Épp olyanok vagyunk, mint egy hatalmas madárraj. Amint az egyikünk meglebbenti a szárnyát, rögtön az egész raj a levegőbe emelkedik.
Anna Lembke