Az emberekben igen erős a készség, hogy a gép alkatrészei legyenek. Ehhez egészen hasonló ugyanis az igazi közösségben is szükséges. Amikor például jönnek a vándorló rénszarvasok, akkor mindenkinek menni kell a vadászokat segíteni. Ez a fajta irányításnak való engedelmesség hozta létre a sikert, amit az ember elért az evolúció során. De amikor nagy tömegû lesz a társadalom, elkezd apró kisebb érdekközösségekre bomlani, és jönnek a konfliktusok és a háborúk.

Kapcsolódó idézetek

1. Az embernek meg kellene értenie, hogy saját maga is egy általános feladatmegoldó gép, és ez a funkciója az emberi evolúció sok millió éve alatt csiszolódott ki, általa értük el az emberi társadalom és technológia minden eredményét. Az emberi intelligencia nem egyetlen testbe, egyetlen programba lett belegyömöszölve, hanem nagy közösségek, nemzetek, társadalmak hordozzák, és természete folytán szinte minden feladat megoldására képes. Ha kiválasztjuk egy-egy tulajdonságunkat, például az ember testi erejét, állkapcsának zúzóképességét, izmainak teljesítményét, azt látjuk, hogy számtalan olyan állat él a Földön, amelynek ezen tulajdonságai sokkal jobbak, és mégsem vette át az "uralmat" felettünk. Az ember ereje a közösségeiben, a milliárd részre osztott, kíváncsi, érdeklődő, kreatív elméjében rejlik, amely állandóan ontja magából az ötleteket; a kommunikáció során ezek az ötletek rekombinálódnak, szelektálódnak, és gyorsvasút, háromdimenziós tévé, tenyérnyi, mindent tudó mobil lesz belőlük. Csányi Vilmos
2. Miután az ember megteremtette az egyre bonyolultabbá váló társadalmat, ez másfajta tulajdonságokat követelt tőle. Olyan szervezetet kellett kidolgoznia, amely nem csak az ő egyéni érdekeit szolgálja, de tekintettel van embertársaiéra is. Meg kellett tanulnia, hogy saját érdekeit a közösség érdekeinek rendelje alá. Csakhogy a biológiai fejlődés megelőző szakaszában ezek a tulajdonságok nem fejlődhettek ki benne, és alapjában ez lehetett az oka, hogy mint társadalomszervező kudarcot vallott. A legtöbb ember, aki hatalmat kapott a társadalom építésére és szervezésére, azt a saját érdekében használta, hogy még nagyobb hatalmat szerezzen. Olof Johannesson
3. Az emberi társadalmaknak az a hajlama, hogy egymással versengő csoportokra hasadjanak, túlságosan is fogékonnyá tette tudatunkat előítéletek átvételére, népirtó háborúk viselésére. És bár fejünkben van annak képessége, hogy mûködő társadalmat hozzunk létre, ezt a képességet nyilvánvalóan nem használjuk helyesen. Matt Ridley
4. Az ember ősei kis csoportokban élő lények voltak. Az emberré válás folyamata során ezek a kis csoportok közösségekké alakultak. A közösség kialakulása azt is jelentette, hogy az embernek már nemcsak arra volt szüksége, hogy önmagában, a saját maga erejében, ügyességében higgyen problémái megoldása során, hanem arra is, hogy valamilyen nála magasabb rendû létezőben - és ez éppen a közösség volt - is hihessen. A közösség védte, segítette félelmében, betegségében, sebesülésében, megosztotta vele élelmét. Az az elme, amely ezt fel tudja fogni, amely képes hinni egy nála magasabb rendû létezőben, amely előtte is volt, utána is lesz, az természetesen, mellékhatásként el tud képzelni más, örökéletû, nála hatalmasabb létezőket is, így démonokat, tündéreket, Istent. Nincsen ebben semmi különös. De nagyon felfuvalkodott elme az, amely azt is képzeli, hogy egy ilyen magasabb rendû lény, amelyet elképzel, legfőképpen azzal törődik, hogy vele, az emberrel mi lesz. Különös nagyképûség azt hinni, hogy egy ilyen lény, ha lenne, hasonló az emberhez, és szándékai, gondolatai megismerhetőek. Csányi Vilmos
5. A ráció segít abban, hogy teljesen megbízhatatlan elemekből, mint amilyenek például az emberek, megbízható, jól mûködő struktúrákat hozzunk létre, mint amilyen a rendőrség, a bürokrácia, a tudomány. A társadalom, a tömeg, amely valójában primitív, és számtalan ösztönös reakciója van, ha magára hagyjuk, könnyen megvadul, és önnön értelmes léte ellen fordul. Különös szokások, hiedelmek tûnhetnek fel, ha ezeket nem fojtjuk el idejében, akkor később nehéz lesz a dolgunk. Csányi Vilmos
6. Ha van egy közösség, akkor tudom, hogy nálam nagyobb, hatalmasabb, erősebb, segít rajtam, odatartozom. Az evolúcióban azért fejlődött ki ez a képesség, mert ez kellett a túléléshez. Ha már képesek vagyunk így absztrahálni, akkor ezt a hatalmast Istennek is elnevezhetem, vagy szellemnek, vagy ördögnek, abban ezután már semmi különös nincs. Az igazi nagy ugrás tehát az absztrakció képességének a megjelenése, aminek értjük a mozgatóerejét, utána a többi csak mese, amit a vallások istenről alkottak. Csányi Vilmos
7. Amikor igazán nehéz idők járnak, és durva viharok tombolnak, azt először súlyos csapásként éljük meg, de aztán a tettek mezejére lépünk. Összedugjuk okos fejünket, és kitalálunk valamit. Segítünk egymásnak. Mi, emberek nemcsak értelmesek vagyunk, hanem velünk született, az evolúció során kifejlődött empátiával is rendelkezünk. A nehézségekkel teli évezredekben ez mentett meg bennünket. A múltban is átvészeltünk minden megpróbáltatást, és túl fogunk jutni ezen az éghajlatváltozáson is, amely a mi kezünk nyomát viseli. És ebből valami jobb születik majd. Marcus Rosenlund
8. Ha csak az evolúció szempontjából nézzük az életet - nemcsak az emberét, hanem bármiét -, akkor az, hogy folyamatosan jönnek létre az újabb és újabb változatok, egyszerûen arra szolgál, hogy a faj a változó környezetben fönn tudjon maradni. Soha nem lesz tökéletes, de cserébe túlélőképes lesz.
9. A civilizáció (...) arra készteti az embereket, hogy szorosan összefonódó csoportokba álljanak össze; ezt a célját csak úgy érheti el, ha állandóan fokozza a bûntudatot. (...) Ha a civilizáció szükségszerû fejlődési folyamat a családtól az emberiség egészéig, akkor (...) a szeretet és a halál ösztönének örök küzdelme miatt e folyamat szorosan összekötődik a bûntudat növekedésével, amit egy bizonyos ponton túl az ember már alig tud majd elviselni. Sigmund Freud
10. Ahhoz, hogy egy csoport jól funkcionáljon, a tagoknak együtt kell mûködniük, és a vezetőknek magabiztos, határozott személyiségeknek kell lenniük. Ez a farkasfalkákra és az emberi nagycsaládokra, dinasztiákra egyformán igaz. A sikeresek mindig a közösség érdekeit helyezik előtérbe az egyes tagoké helyett. Ezzel biztosítják a hosszú távú fennmaradást. Elli H. Radinger