Ugrás a tartalomra
Sokan úgy tartják, hogy a mennyiség és a minőség között választani kell - ha jobb munkát akarunk végezni, akkor kevesebbet kell dolgoznunk -, de kiderült, hogy ez nem így van. Ami azt illeti, amikor ötletelésre kerül sor, a mennyiség a minőséghez vezető legkiszámíthatóbb ösvény.
Kapcsolódó idézetek
-
Az egy több, mint a sok. A minőség fontosabb, mint a mennyiség.
Weiner Sennyey Tibor
-
Sokan szívesebben maradnak a biztos rosszban, mint indulnak el egy bizonytalan "talán jobb lesz"-felé. Pedig a sikerhez nem egyenes út vezet, sokkal inkább kanyargós az ösvény. Ha csak az egyik sutba dobott ötletet elővennéd, elkezdenél dolgozni rajta, ebből tanulnál, aztán újabb ötletet vennél elő és azt már jobban meg tudnád valósítani, míg végül eljutnál az IGAZI NAGY ÖTLEThez, ami mellé büszkén oda tudnál állni, akkor hamarabb érkeznél meg a céljaidhoz, mint ha a megfelelő pillanatra várva el sem indulsz az úton.
Vida Ágnes
-
A kreatív munka egészét tekintve a középszerû és a jó között óriási a különbség. A középszerû azonban ugyanúgy hozzátartozik a folyamathoz. A középszerûségen át vezet az út a kiváló felé. A valódi különbség a semmittevés és a valamit tevés között van.
Clay Shirky
-
Gyakran könnyebb nagy célokban gondolkodni, mint kicsikben. A kis célokat sokféleképp el lehet érni, de még többféleképpen el lehet szúrni. A nagyobb célokhoz általában több erőforrás és lehetőség áll a rendelkezésünkre.
Larry Page
-
Mi azt próbáljuk tenni, ami helyes, vagy inkább, amire mások azt mondják, hogy helyes. De néha, amikor ez ellentmondásba kerül azzal, amilyenek vagyunk... akkor választani kell.
Richelle Mead
-
Minden vezető arra koncentrál, hogy megtalálja a helyes tervet. Értekezleteket tartanak, vitatkoznak, aggódnak, minden energiájukat "a helyes terv" kidolgozásába ölik. Pedig adott esetben valójában öt helyes terv van. Sokféle út vezet a sikerhez. Az igazi kérdés az, hogy miként veszed rá az embereket arra, hogy megtegyék mindazt, ami a terv sikeres megvalósításához szükséges. Ezen a ponton dől el, hogy nyersz vagy veszítesz. Az emberi tényező a legfontosabb.
-
A képességet a sikerrel összekötő szál laza és rugalmas. Könnyû megtalálni a kiváló minőséget a sikeres könyvekben, és ugyanilyen könnyû észrevenni ennek a hiányát a kiadatlan kéziratokban, az olcsó vodkákban vagy az elismertségért küzdő emberekben. Könnyû azt hinni, hogy a mûködő ötletek jó ötletek, a sikeres tervek alapos munka eredményeképpen születtek, a sikertelen ötletek és tervek esetén pedig már valami a megszületésükkor sem stimmelt. Könnyû a legsikeresebbekből hőst csinálni, és megvetéssel nézni a legkevésbé sikeresekre. A képesség azonban nem garantálja az eredményt, mint ahogyan az elért eredmény sem arányos a képességgel. Ezért nagyon fontos mindig az eszünkben tartani az egyenlet másik tényezőjét – a véletlen szerepét.
Leonard Mlodinow
-
Nem az a lényeg, hogy valaki valóban dolgozzon - elég, ha a munka légköre lengi körül, értekezletekre jár, beszélget emberekkel, és a táplálékláncban alatta lévőknek kiosztja a munkát. A másik fontos dolog a vezetőtől elvárt cselekvés: évente egyszer vagy javasolni kell egy ködös, csak nagy körvonalakban körülírt, új "programot", vagy le kell zárni egy létezőt, ezzel is bizonyítva a hatékonyságot és a pénzügyi fegyelemhez való ragaszkodást.
-
Nagy a különbség aközött, hogy valamit megpróbálunk, és valóban megcsináljuk. Gyakran mondjuk, hogy megpróbálunk megtenni valamit - lefogyni, többet mozogni, állást találni. De az az igazság, hogy vagy megtesszük, vagy nem tesszük meg. Megpróbálni annyit jelent, mint megfutamodni. Százszázalékosan kell összpontosítanod, hogy megtörténtté tehess valamit. Ha ennél kevesebbet teszel bele, csak magadat okolhatod, ha nem sikerül elérni a célod.
Tina Seelig
-
Nem elég, ha az embernek több ötlete van, mint másoknak; azt is el kell tudnia dönteni, melyek ezek közül a jó ötletek.
Linus Pauling