Ugrás a tartalomra
Sokkal megbízhatóbb az emberek viselkedését tanulmányozni, nem pedig azt, hogyan értelmezik azt ők maguk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az embereket inkább megérteni kell, semmint ítélkezni felettük.
Mario Vargas Llosa
-
A saját cselekedeteik szerint kell megítélnünk az embereket, nem pedig aszerint, hogy milyen cselekedetekre késztetnek másokat.
Tom Rob Smith
-
Az embereket helyesen ne arról ítéljük meg, amit beszélnek, vagy amit elhallgatnak, hanem arról, amit cselekednek.
Gonda Béla
-
Tulajdonképpen nem abban van a különbség, hogy az ember hogy viselkedik, hanem hogy az emberrel hogy viselkednek.
George Bernard Shaw
-
Az embereket a tetteik minősítik, és nem az, hogy mások mit mondanak róluk.
Fredrik Backman
-
Az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.
Anatole France
-
Az emberek "magyarázatai" arról, hogy mit csinálnak, csak szavak, történetek, amiket önmaguknak mondanak, nem pedig tudományos igazságok. Ezzel szemben amit csinálnak, az megfogható és mérhető, és ez az, amire valójában figyelnünk kell.
Nassim Nicholas Taleb
-
Nem az a kérdés, hogy mit akarunk megtudni az emberekről. A kérdés az, hogy mit akarnak az emberek elmondani magukról.
Mark Zuckerberg
-
Ne a pénzük, hanem a viselkedésük alapján ítéld meg az embereket.
Guillaume Musso
-
Vannak emberek, akik többet tanulnak maguktól, mint másoktól.
Jostein Gaarder