Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Sosem értékelek semmit, amíg el nem veszítem, aztán meg annyira kezd hiányozni, hogy beleőrülök. Sajnos, habár ismerjük a negatív tulajdonságainkat, fogalmunk sincs, hogyan küzdjük le őket.

⚖️ Igazság 🎂 Születésnap
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Hiába van meg mindenem, amiről mások csak álmodnak, nem tudom értékelni, mert mindig keresek valamit, ami még hiányzik, de sosem találom meg, hiszen azt sem tudom, mi az, így aztán nem is élek a jelenben, mindig a következő pillanat jár a fejemben, és ennek következtében gyakran meg sem látom azt, ami valójában körülvesz. Tisztában vagyok azzal, hogy ez így nem jó, de sosem tudtam tenni ellene.
  2. Sosem tudjuk, mennyire nem érdemeljük meg, amink van, amíg el nem veszítjük.
  3. Az ember sohasem látja helyesen a sorsát, míg az ellenkezőjét is nem tapasztalja! És csak azt tudja igazán értékelni, ami már elveszett. Daniel Defoe
  4. Akármilyen rossz is így, még sokkal szörnyûbb lenne, ha soha nem találkoztam volna vele. Szeretni és itt hagyni őt kínzó, égő fájdalom, de soha nem szeretni elképzelhetetlen. Gondolom, őrültségnek hangzik; ezek az iszonyú érzések mindig annak tûnnek, amikor szegényes szavakba öntjük őket. Nem azért támadnak bennünk, hogy kimondjuk, hanem azért, hogy érezzük és elviseljük őket. Lucy Maud Montgomery
  5. Amíg el nem veszítjük, csak nagyon ritkán értékeljük azt, amink van. Karen Marie Moning
  6. Furcsa, milyen könnyen mondunk ítéletet egy másik ember fölött, mindaddig, amíg nem hiányzik. Amíg el nem ragadja tőlünk a sors. És azért veszítjük el, mert soha nem is tartozott igazán hozzánk. Carlos Ruiz Zafón
  7. Nem tudjuk, mit veszíthetünk, amíg el nem veszítjük.
  8. Milyen szörnyû az ember, hogy amikor mindene megvan, egyáltalán nem értékeli! Mindig jobbat, többet, mást - mindent akar.
  9. Olyan szerencsétlenül alakul minden kapcsolatom, mindig úgy viselkedek, mintha nem lenne szükségem a másikra, de közben belehalok, belehalok az érzéketlenségbe, nem érzek fájdalmat, sem izgalmat, még keserûséget sem.
  10. Túlságosan beleveszünk a nehézségeinkbe. Majdnem teljesen képtelenek vagyunk arra, hogy elválasszuk a kis problémákat a nagyoktól. Frank Herbert
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat