Piros kis fellegek fedték imént a fél eget mint egy eltépett mennyei nagy rózsa hulló szirmai. De jött a hamvas szürkület, s mindegyik bús lett, szürke lett, mint óriási lőtt madár tolla, ha hullva szerte száll. És most lejött a csendes éj, s fehér lett újra mind, fehér. Szerettem rajtuk ezt a színt. De jött egy szél s elvitte mind.

Kapcsolódó idézetek

1. A nyár bénítóan hat. (...) Hirtelen minden kizöldül körülöttünk, majdnem egész nap világos van, meleg szellők kergetik egymást a házak sarka körül, akár az újonnan született borjúk. De mindenki megtanulta, nem lehet bízni a melegben, hamis, szökni készül, mindig elhagy. A fák hamar levetkőznek ezen a vidéken, úgy hullajtják le a leveleiket, mint ahogy más kibújik a hálóingéből, a napok egyre rövidülnek. Gyorsabban, mint ahogy bárki is számítana rá, megérkezik a fehér tél, kitörli a többi évszak színeit, a világ üres papírrá változik, fagyos, frissen vasalt lepedőt lát, aki reggel felengedi a rolót. Fredrik Backman
2. Régebben szerettem azt gondolni, hogy meg tudom különböztetni a jót a rossztól. Hogy valami vagy fekete, vagy fehér; vagy igaz, vagy hamis. Míg egy nem túl szép napon a színek összemosódtak, szürkébe borult a világ. És azóta egyszerûen nem tudom, hová lépek, és mi a helyes. Laurell Kaye Hamilton
3. Mire már azt hittük, hogy végre megérkeztünk, jön egy újabb kanyar, És az a mihaszna szürke felhő fenn az égen vajon tőlünk mit akar? Napunk eltakarva vannak, langyos eső mossa szennyesét, Ilyenkor a világon mindig valaki elhagyja a kedvesét. Quimby
4. Vagy, ha rokonszenv fûzte a frigyet, Halál, betegség, harc rohanta meg, S percig-valóvá tette, mint a hang, Mint árny, tûnővé; mint álom, röviddé! S mint villám fénye kormos éjszakán, Mely pillanatra földet és eget Föltár, de míg ezt mondanók, nini! Már a sötétség torka nyelte be. Ily gyorsan elvész minden, ami fény. William Shakespeare
5. Eddig feketének és fehérnek láttam a világot, de hirtelen minden szürke lett. Cecelia Ahern
6. Olyan gyorsan szûnik meg egy élet. Ahogyan a villám levegőt hasító fényözöne születik s meghal, ahogyan az enyhe szellő tovalibben arcunkon, a virágszirmok leszáradnak kelyhükről, és ahogyan a vakító hó mocskos sárrá folyósodik pillanatok alatt. Ezen a földön semmi sem maradandó, semmi sem örök. Még a nap sem adja örökké éltető melegét. A tengerek vize is fáradtan fog elszomjazni. És ha ők meghalnak, a szivárvány is örök nyugovóra tér. Tomán Edina
7. Fényes volt, mint a csillag, forró volt, mint a tûz, fehér volt, mint a hó s édes volt, mint a méz. (...) Lehullott, mint a csillag, elhamvadt, mint a tûz, elolvadt, mint a hó s megromlott, mint a méz. Dsida Jenő
8. Csak a holdfényt tûrte el. A holdfény eltüntette a színeket, és a formákat is csak kontúrjaikban mutatta. Piszkosszürkével vonta be a tájat, és megfojtotta az életet egyetlen éjszakára. Csak ez a szürke ólomba öntött világ, ahol csak a szél mozdult néha, szürke árnyként vetült az erdőkre, és amelyben a meztelen föld szagán kívül semmi sem élt, csak az volt az egyetlen, amit még elviselt, mert ez hasonlított lelkének világához.
9. Élt egyszer egy fehér madár az erdőszéli kék tónál, ám hiába szerették társai, szíve egyre csalta játszani. Otthagyta őket, s ment a szellők szárnyán, arra, amerre a titkot súgta a bölcs, erdei páfrány. Kalandok sora várta, kétségek gyötörték, majd az út végén felcsillant a fény. Fekete madárra bukkant, ki magában élt, olyan vidéken, hol mindenki csak félt. Egymásra néztek, s más lett rögvest a világ, a fekete s a fehér egyformán színessé vált. A. O. Esther
10. Úgy gondolok rá, mint a régi álmok Szövetére, mely fénylő volt s remek. S azóta jött az ébredés, az álnok, És jöttek szürke órák és terek. Juhász Gyula