Szeretjük azt képzelni, hogy a gondolataink határozzák meg, kik vagyunk; azt hisszük, a fejünk egy hatalmas számítógép. Mi vagyunk a saját valóságshow-nk sztárjai, mindenki más csak statiszta. Bár tudjuk, hogy másnak is megvan a maga valóságshow-ja és véleménye, valahol mélyen azt hisszük, ők csak azért ilyenek, mert megtévesztették őket, és egyébként sem észkombájnok. Ezért mosolygunk önelégülten, forgatjuk a szemünket, amikor más elmondja a véleményét. Néha elfelejtjük, hogy mindenki más csatornát néz: a sajátját.

Kapcsolódó idézetek

1. Gyakran egy másik ember véleményét többre becsüljük, mint a sajátunkat. Vagy ridegségnek tekintjük, ha más a véleményünk, mint neki. Pedig a vélemények csak ösztönzések, és nekünk önmagunkból kiindulva kell eldöntenünk, hogy helytállónak tartjuk-e őket vagy sem.
2. Gyakran kérdőjelezzük meg az információkat, amelyeket, nevezzük így, a "való világból" kapunk. Például egy valóságshow-t nézve a tévében dönthetünk úgy, hogy mindaz, amit látunk, teljesen reális és élethû, de kételkedhetünk is bizonyos elemeiben, vagy tarthatjuk az egészet kitalációnak. A világértelmezésünket nyilván befolyásolják a tapasztalataink, de megvan bennünk a képesség, hogy kételkedjünk ezeknek a tapasztalatoknak a hitelességében, és ha új bizonyítékok vannak a birtokunkban, módosíthatjuk meggyőződésünket. Nathan Filer
3. A mi társasági énünk mások elméjének az alkotása. Még az oly egyszerû tény is, amit csak úgy nevezünk, hogy "meglátogatunk valakit, akit ismerünk", részben értelmünknek egy ténye. Annak a lénynek testi látszatát, akit magunk előtt látunk, mindig mi magunk töltjük meg róla alkotott fogalmainkkal s a róla való elképzelésünkben ezeké a fogalmaké a legnagyobb rész. Oly teljesen betöltik az arcot, oly pontosan tapadnak még az orr vonalához is, oly finoman árnyalják még a hangnak a zengését is, mintha ez sem volna más, csak egy átlátszó burok, - hogy ahányszor látjuk ezt az arcot s ahányszor halljuk ezt a hangot, mindig a mi fogalmainkat találjuk meg és hallgatjuk újra. Marcel Proust
4. Sokan állítják, hogy nem érdekli őket, mások mit gondolnak róluk. Õk ezt sokszor mondják, jó hangosan, és mindent megtesznek azért, hogy mindenki számára abszolút nyilvánvalóvá tegyék véleményüket, aki meghallgatja őket. Úgy tûnik, hogy nem törődni azzal, hogy mások mit gondolnak rólunk, csak úgy igaz, ha azok az emberek, akiknek rólunk alkotott véleménye elvileg nem érdekel minket, erről értesülnek.
5. Csakis akkora a mi világunk, amekkorát belőle az agyunkkal látunk. Hinnünk kell a szemünknek, de gondolatban ennél is többre vagyunk képesek. És nem vagyunk egyformák. Agyvelőnk súlya sem azonos, gondolataink fajsúlya is más és más kell, hogy legyen. Tar Károly
6. Egy s más tekintetben merőben rosszul ítélem meg a jellemet; van, akit sokkal vidámabbnak, mást komolyabbnak, eszesebbnek vagy éppenséggel balgábbnak gondolok a valóságosnál; s magam sem tudom, miből eredt, mi okozta a tévedést. Olykor az irányítja véleményünket, hogy ki-ki mit mond magáról; gyakran az, amit más mond róla, s nem szánunk időt a megfontolásra és az ítéletre. Jane Austen
7. Néha vannak olyan gondolataink, amiket saját magunk sem értünk. Gondolatok, amik még csak nem is igazak, nem is tükrözik igazán az érzéseinket, de a fejünkben kavarognak, mert érdekes rájuk gondolni. Jay Asher
8. Azok vagyunk, akinek gondoljuk magunkat. Mindaz, ami vagyunk, a gondolatainkból születik. Gondolatainkkal építjük fel a világot. Buddha
9. Nem azért becsüljük túl a személyünkre irányuló figyelmet, mert annyira egocentrikusak és narcisztikusak vagyunk. A valódi ok az, hogy saját magunk számára mi vagyunk az univerzumunk közepe, ezért a világot a saját szemszögünkből szemléljük. Ez vezet el ahhoz, hogy azt hisszük, mások is a mi szempontunkból néznek a világra. Ez különösképpen azokban a helyzetekben igaz, amikor zavarban vagyunk, rossz napunk van, valami ostobaságot mondtunk. Ilyen esetekben a legtöbbünk hajlamos túlbecsülni a ránk figyelő emberek arányát. Amy Cuddy
10. Mi, emberek, ugyan a tulajdon személyes életünket éljük, másfelől mégis nagymértékben vagyunk képviselői, áldozatai és előmozdítói egy olyan kollektív szellemnek, amelynek korát évszázadokban számoljuk. Igaz, képzelhetjük akár egy egész életen át, hogy a magunk feje után megyünk, és soha nem döbbenünk rá, hogy csupán a fő cselekmény statisztái voltunk a világszínház színpadán. Vannak azonban tények, amelyeket bár nem ismerünk, mégis befolyásolják életünket, és csak fokozza a hatást, ha ez nem tudatos. Minél elutasítóbb a tudat beállítottsága a tudattalannal szemben, annál veszélyesebbé válik ez utóbbi. Carl Gustav Jung