Ugrás a tartalomra
A mi társasági énünk mások elméjének az alkotása. Még az oly egyszerû tény is, amit csak úgy nevezünk, hogy "meglátogatunk valakit, akit ismerünk", részben értelmünknek egy ténye. Annak a lénynek testi látszatát, akit magunk előtt látunk, mindig mi magunk töltjük meg róla alkotott fogalmainkkal s a róla való elképzelésünkben ezeké a fogalmaké a legnagyobb rész. Oly teljesen betöltik az arcot, oly pontosan tapadnak még az orr vonalához is, oly finoman árnyalják még a hangnak a zengését is, mintha ez sem volna más, csak egy átlátszó burok, - hogy ahányszor látjuk ezt az arcot s ahányszor halljuk ezt a hangot, mindig a mi fogalmainkat találjuk meg és hallgatjuk újra.
Kapcsolódó idézetek
-
A látható énünk, az, akinek hisszük magunkat, csak egy körülhatárolt hely, aminek semmi köze a valódi énünkhöz. Ezért esik annyira nehezünkre meghallani azt, amit a lélek mond, ezért próbáljuk inkább megzabolázni, hogy helyette a terveinket követhessük: a vágyainkat, a reményeinket, a jövőnket.
Paulo Coelho
-
Mindnyájan álarcot viselünk. Õk is, én is - mindenki. Mutatunk egy arcot - az énünk egyik arcát - a világnak, egymásnak, és ez az arc olyannak mutat, amilyennek szeretnénk, hogy lássanak. És hogy mikor melyik arcunkat öltjük fel, attól függ, kivel vagyunk éppen, vagy hogy tudunk legjobban megfelelni mások elvárásainak.
-
Egy másik ember mindig többet lát belőlünk, mint mi saját magunkból (...). Amiket magunknak sokszor nehezünkre esik beismerni, amit rejtegetünk magunk elől, az a hozzánk közel állóknak valamikor jóval egyértelmûbb és nyilvánvalóbb tény.
Szentesi Éva
-
Egy olyan ember megy át a gondolatvilágunkban, akivel találkozunk, majd aki ismerősünk lesz, majd bizalmasunk, szerelmesünk. Óráról órára jobban birtokunkba vesszük őt, észrevétlenül; birtokunkba vesszük a vonásait, a mozdulatait, a tartását, testi valóját és lelki valóját. Belénk hatol, a szemünkbe és a szívünkbe, a hangjával, minden taglejtésével, azzal, amit mond, és azzal, amit gondol. Magunkba szívjuk és megértjük, mosolyának és szavának minden árnyalatát kitaláljuk; végül már mintha mindenestül a miénk lenne, annyira szeretünk, még öntudatlanul, mindent, ami ő, és mindent, ami tőle való.
Guy de Maupassant
-
Önmagunkat sem érthetjük meg teljesen soha, nemhogy valaki mást, akit csupán a saját szubjektivitásunk torzító lencséjén át láthatunk. A képben, amit róla alkotunk, mi magunk is benne vagyunk. A másik ember személyiségéből ráadásul csak annyit láthatunk, amennyit a szavai és a cselekedetei megmutatnak, sosem az egészet. Arra pusztán következtetnünk lehet, így máris megduplázódik a torzító hatás.
Kartali Zsuzsanna
-
Amikor önmagunkról, másokról vagy egyszerûen csak a dolgokról beszélünk, akkor az - így mondhatnók - szavakban megfogalmazott kinyilatkoztatás önmagunkról: azt akarjuk mások tudomására hozni, hogy gondolkodunk és érzünk. A többieknek lehetővé tesszük, hogy bepillantsanak a lelkünkbe.
-
Az emlékeink nem csupán élmények, amelyekre visszagondolunk, hanem lényünk időbeni és térbeni elmozdulásai. Olyan események, amelyeket fiatalabb énünk látott vagy átélt, és idősebb énünk később felidéz, sokszor azon tûnődve, vajon azonosak vagyunk-e egykori önmagunkkal. Az emlékekben olyan emberek jelennek meg, akiket valamikor régen ismertünk. És zavarba ejtő módon mi magunk is közéjük tartozunk.
Robert Goddard
-
A szemünk előtt alakot öltő valóság sohasem egyetlen realitás leképeződése csupán, hanem több különböző történésből összeálló eseménysor illúziója, amelyről ráadásul mindig különféle tanúvallomások formájában megnyilatkozó elbeszélések révén szerezhetünk tudomást. Mindig a nyilvánvaló hazugságok és egyszerû torzítások, alaposnak tûnő, részletekig menő confabulátziók és meggyőzőnek ható sugalmazások torzító tükörképéből, vagy hogy érzékletesebb legyen, összetört tükörcserepeinek visszaverődéseiből kell összeállítni a valóságot leginkább megközelítő képet.
Milbacher Róbert
-
Szeretjük azt képzelni, hogy a gondolataink határozzák meg, kik vagyunk; azt hisszük, a fejünk egy hatalmas számítógép. Mi vagyunk a saját valóságshow-nk sztárjai, mindenki más csak statiszta. Bár tudjuk, hogy másnak is megvan a maga valóságshow-ja és véleménye, valahol mélyen azt hisszük, ők csak azért ilyenek, mert megtévesztették őket, és egyébként sem észkombájnok. Ezért mosolygunk önelégülten, forgatjuk a szemünket, amikor más elmondja a véleményét. Néha elfelejtjük, hogy mindenki más csatornát néz: a sajátját.
Ruby Wax
-
A tárgyak képe aszerint alakul át lelkünkben, hogy milyen képzeteket hívnak életre, s csoportosítanak maguk köré. Igaz, hogy egy tárgy magában is tetszhetik, s bizonyos lelki harmóniát válthat ki különböző kellemes érzéki benyomásai révén; legtöbbnyire azonban tetszésünk vagy ellenkezésünk nem magában a tárgyban rejlik. A képzelet körülfonja s átsugározza kedves képeivel, s megszépíti számunkra; úgyhogy végül is már nem magát a tárgyat látjuk, a maga meztelen valóságában, hanem saját képzeleteinktől átlelkesített testét. Azt szeretjük benne, amit a magunkéból teszünk hozzá: az egyensúlyt, a harmóniát, amely közte és a lelkünk között létrejött.
Luigi Pirandello