Ugrás a tartalomra
Színészként nem játszom meg érzelmeket. Az érzelmek túlértékeltek. Sokkal jobban érdekel, hogy az emberekben a jelenlét élményét váltsam ki.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha szerepet játszanék, az már nem én lennék. Ebben az esetben is szeretnének vagy gyûlölnének. Így aztán inkább vagyok önmagam.
Tapodi Brigitta
-
Értsd meg, nincs lehetőségem arra, hogy bizonyítsak. Olyan vagyok, mint a főiskoláról kikerült fiatal színészek, akik tudják magukról, hogy tehetségesek, de nem kapnak szerepet.
Berkesi András
-
Vannak olyan helyzetek (...), amikor az ember nem sokat törődik a büszkeségével és a méltóságával. Más, erősebb érzelmek kerülnek előtérbe helyettük.
Agatha Christie
-
Ha intenzíven és bátran éljük az életünket, attól többek és bonyolultabbak tudunk lenni a színpadon vagy a filmen. Ezért sem szoktam elnyomni az érzéseimet, hanem próbálom megélni őket vagy változtatni egy adott élethelyzeten. Minden változástól több leszek.
Kovács Patrícia
-
Nem szeretem azt a fajta rendezést, ahol a rendező elmondja, hogy mit akar a színészétől. A színészt nem utasítani, hanem terelni kell a kívánt teljesítmény felé, és itt komoly emberismeretre, fantáziára, pszichológiai érzékre van szükség.
Reviczky Gábor
-
Csak azt tudom megmutatni, amit a szerepeimtől kaptam. Ez azért félelmetes, mert soha nem leszel mindenki ízlése, és nem akarod cserben hagyni az embereket. De én csak azt tudom megtenni, amire képes vagyok.
Lily James
-
Érzések kellenek. Legyen benne valami, fogjon meg, érintse meg a szívemet, és izgalmassá válik. Tegye az ellenkezőjét, és elsétálok mellette. Nem érdekel, nincs energiám arra, aki nem tud pillanatot teremteni.
Oravecz Nóra
-
Azt mondod, hogy az érzelmeket túlértékelik. Ez hülyeség. Csak az érzelmek számítanak.
-
Nem akarok rabja lenni az érzéseimnek. Használni akarom őket, élvezni és uralkodni rajtuk.
Oscar Wilde
-
A civil ember nem figyeli annyira a másikat, mint egy színész. Nekünk ez munkaköri kötelességünk. Erre vagyunk élesítve.
Szirtes Ági