Szomorúfûz, miért csüng le az ágad? Örökös tán a te gyászod? Azért sírsz, mert ő elhagyott, Mert veled nem maradhatott? Ágadon hogy hintázhatna, Vágyol-e megint arra a boldog napra? Hitted, hogy örökké kacag Ágad árnyékos sátra alatt. Szomorúfûz, kár búsulnod, Mert valami enyhíti a gondot. Nem zúzta szét őt a halál vasökle, mert megmarad a szívedben örökre.

Kapcsolódó idézetek

1. Olyan súlyosan boldogtalan vagyok, hogy az élet árnyékos oldalára vetett a halálod, hogy minden elmúlt, ami számomra az életet jelentette, hogy eltûntél, hogy nem talállak, szíved szakadhat meg ott, ahol most élsz, mert látnod kell kibuggyanó könnyeimet, érezve ahogy szívemet megcsavarja a gyötrelem. Szabó Magda
2. Sírsz, hisz a szíved mélyén elhiszed, Hogy szebb, ha együtt mondjuk ki: Ég veled! Az út most kettéágazik, sok minden változik, Hát ég veled, nehéz lesz nélküled.
3. Szomorú az én lelkem mindhalálig. Szomorú, s elhagyott, mert hittelen. Jöjj, drága ember, beszélgess velem, Szódra szívem rossz kérge tán lemállik. Tersánszky Józsi Jenő
4. Hulló könnyekkel állok sírod felett, a koporsó bezárta legdrágább kincsemet. Megállt egy szív, mely élni vágyott. Csak az idő múlik, feledni nem lehet. Nehéz az életet élni nélküled. Felejteni téged soha nem lehet. Ha a bús napjaim le fognak telni, Oda vágyom hozzád megpihenni.
5. Nem haragszom, hogyha elhagysz engemet, Mert a nap is elhagyja a kék eget. Sötét gyászom hallatszik a végtelenig, Fáj a szívem, fáj a megrepedésig.
6. Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted, Oh, de megátkoznád csalfa hûtlenséged! Koszorút kötöznél, könnyed hullna rája: Letûnt boldogságom sötét fejfájára. Ady Endre
7. Miért vagy olyan bánatos, Hol minden szív örûl? Szemed mutatja, ne tagadd, Itt sírtál egyedûl. (...) Hívnak vidám barátaid, Mindannyi úgy szeret. Ha veszteséged még oly nagy, Köztünk felejtheted. Johann Wolfgang von Goethe
8. Isten veled hát! A mi elmult, Örökre elmult: mért siratni? Lásd, engem épen az vigasztal, Hogy vígaszt semmi sem tud adni. Reviczky Gyula
9. Büszke nyárfa, miért állsz, miért búsulsz a réten? Majd elhozza a holnap egy zacskóban a Holdat, Koronádra tûzi, veled marad, míg tûri, Aztán eldőltök végleg. Mindkettőtökben érett Vágy lesz bármi másra: az édes elmúlásra.
10. Amikor azt kérdezed, hogy miért vettem olyan mély levegőt, némán hallgatok, mert nem mondhatom el azt, hogy nem tudok nélküled élni. Talán az a mély levegő könnyebbé teszi elviselni a fájdalmat, amit akkor érzek, amikor tudom, mégis nélküled kell élnem. Talán egyszer elfogadom, egyszer majd azt tudom mondani, hogy nekem ez így is jó, őszintén, belenyugodva, de tudod, amíg látom az arcodat a mosollyal, amit csak én láthatok, valahogy mindig egy picit darabokra törik a szívem. Oravecz Nóra