Büszke nyárfa, miért állsz, miért búsulsz a réten? Majd elhozza a holnap egy zacskóban a Holdat, Koronádra tûzi, veled marad, míg tûri, Aztán eldőltök végleg. Mindkettőtökben érett Vágy lesz bármi másra: az édes elmúlásra.

Kapcsolódó idézetek

1. Mi értelme a tavasznak, ha hamarosan úgyis újra ősz lesz, és a most még üde virágok elhervadnak? Hogyan is tudtunk volna örülni a rügyező bükkfának, a hazatérő seregélyeknek vagy a napsütésnek? Minden hamarosan megváltozik, és visszájára fordul, és akkor újból sötét lesz, és hideg, és nem lesznek virágok, de még levelek se a fákon. A tavasz csupán azt idézte fel bennünk, hogy nekünk is hamarosan el kell mennünk. Janne Teller
2. Mert törvénye van itt az életnek, a sorsnak, mert a holdtalan éj majd megleli a holdat, mert minden mély apály új hullámot dagaszt, mert szélnek kell a fa, szellő a leveleknek, mert annyi kín után mosolyod rámvetetted, mert múlóban a tél meghozta a tavaszt! Victor Hugo
3. Szomorúfûz, miért csüng le az ágad? Örökös tán a te gyászod? Azért sírsz, mert ő elhagyott, Mert veled nem maradhatott? Ágadon hogy hintázhatna, Vágyol-e megint arra a boldog napra? Hitted, hogy örökké kacag Ágad árnyékos sátra alatt. Szomorúfûz, kár búsulnod, Mert valami enyhíti a gondot. Nem zúzta szét őt a halál vasökle, mert megmarad a szívedben örökre.
4. Gyér a búza? Nem akar megnőni? Mi lesz így? Katasztrófa. De boldogok vagyunk, mert itt a természet, itt, testközelben, itt vannak velünk a növények, az állatok, összefonódtunk velük a bőven kitolt nyugdíjig, s talán még sokkal tovább egy megbonthatatlan házasságban. Ásó, kapa, trágyavilla, nagyharang. Hartay Csaba
5. Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van. Wass Albert
6. Ha a természet maga szóra fakadna, És e szavakkal korholgatná bármelyikünket: "Oh, te halandó, mért kell annyira elkeseredned S gyászba borulnod? Mért siratod jajgatva halálod? Mert ha örömben telt számodra el eddig az élet, S nem folyt el minden java, mint a repedt fazekakba Töltött víz, és nem forrott torkodra az íze, Mért nem mint megelégült vendég lépsz ki belőle. És fogadod csöndes lélekkel, balga, a békét? Vagy, ha mit élveztél, elmúlt és vesztire fordult, Bús sorodat mért vágyol nyújtani, tán hogy Mégegyszer rosszul járj, s végképp semmire menj ki? Nem jobb-é megválni az élettől s a bajoktól?" Titus Lucretius Carus
7. Hagyd magad mögött, amit túléltél, főleg a fájdalmat és a veszteség szomorúságát, amiről azt hitted, örökké a tiéd. A legöregebb fának is ott a magja, mely már a jövőnek él. Milyen kis önző! Minden sejtjében lelkesen készül a jövőjére, nincs ideje siratni a fát. Müller Péter
8. Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik; elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld. De haragod füstje még szálljon az égig, s az égre írj, ha minden összetört! Radnóti Miklós
9. Majd ha nyárfa-testben élek, rezgő lombbal hintelek, majd ha árny leszek, kísérlek, ha koporsó, rejtelek, ha tűz leszek, melengetlek, ha fény leszek, áldalak, ember vagyok és szeretlek, minek is bántottalak? Weöres Sándor
10. Holdvilág csak boldogságunk; Füst a balsors, mely elszáll; Gyertyaláng egész világunk; Egy fúvallat a halál. Vársz hírt s halhatatlanságot? Illat az, mely tölt virágot, És a rózsát, ha elhúll, Még egy perccel éli túl. Kölcsey Ferenc