Õszre emlékeztető reggel. A fény kiröhögi a lila organzát. A polcon, porcelánfejû babák hosszú sora emlékeztet arra, hogy mennyire nehéz szöget verni a Nélküledség vájta semmibe.

Kapcsolódó idézetek

1. Reggeli fürdés, kávé. Omló pirkadat. Ázó reggeli illat vibrál mindenen izzó fényben most, amikor még párás kisszoba-ablak előtt próbálja kinyitni szemét ez a nap.
2. Töprengett ősszel szilajon, havazna gondolkozva most s kemény fagy tiszta ablakán dobol az ingerült idő. József Attila
3. Olyan vagyok, mint egy porcelánbaba a polcon, amelyet valamikor leejtettek és most összeragasztottan pompázik, de ha hozzáérnek óvatlan kezek, darabjaira hull.
4. Ma fáj kinézni. Köd az ablakon. A szó nekem ma durva, színtelen. Karomra hajtom álmodó fejem, S a némaság meséit hallgatom. Sík Sándor
5. A teám kihûlt, azon gondolkodom, Miért keltem fel. A reggeli eső miatt párás az ablakom, És semmit nem látok, De ha mégis, akkor minden szürke lenne. A fotód a falon Emlékeztet arra, hogy nem olyan rossz, Nem olyan rossz. Eminem
6. Érzem gyerekkorom zárt ajtóinak súlyát.
7. Egy szépséges éji lepke került elő polcom mögül. Vergődött. Segíteni akartam neki. Nehezen vette, "butácskán". Végül sikerült, és... "Te, nincs az a szépséges ív... ahogy a világnak a kinyitott ablakon át nekivágott..." Tandori Dezső
8. Éjszaka az idő magára hagyva tesz-vesz a házban: kirágja a szövetet. Az ábécérendet összezavarja a polcon, minden vízszintes felületet porral lep - penésszel a kenyeret. A rózsát barna kóróvá aszalja. Már nincs erőm, hogy ellene tegyek. Hagyom, vigyen, ahova ő akarja. Rakovszky Zsuzsa
9. Hirtelenül támadt ősz elveszi az emberek lelkének a frissességét, nyirkosan nyúlóssá teszi a gondolkozás rugalmas szalagját, és feltétlenül az elmúlásnak, a halálnak a képét idézi fel. (...) Sok őszt láttam már... Nézd, ide a halántékomra rakódott le a derük... És tudom, hogy az emberek leginkább ősszel egyformák. Az ég szürke uniformisa egyenruhát húz a gondolatokra is. Cholnoky Viktor
10. Hétfő reggel volt. Az a fajta hétfő reggel, aminek nehéz nekikezdeni. A legnehezebb otthagyni a meleget a takaró alatt, és megtenni az első lépéseket a kihûlt szobában. Ágyban kéne maradni. De ez csak egy kósza gondolat, vágyakozás, amiből legfeljebb egy csontokat ropogtató nyújtózkodás marad. Az ember felkel, szétdobja az ágynemût, hogy még véletlenül se jusson eszébe visszabújni, és ezzel a kényszerû elhatározással kezdetét veszi a reggel. Schäffer Erzsébet