Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Születés és halál, a fonal két vége. Két legfontosabb története a létezésünknek. A fonal elején beleszületünk a világba, majd a végén kiszületünk belőle.

⚽ Sport 💑 Kapcsolatok
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az életből távozás hosszú út a végtelenbe: nem befejezett állapot, mint ahogy a végtelenből az életbe érkezés sem. A születés és a halál az élet egy-egy fordulópontja. Polgár Ernő
  2. Ahány élet, annyi sors, annyi motiváció és annyi magyarázat. Megszületünk, élni kezdünk, és külső tényezők milliói formálnak bennünket azzá, akik leszünk. Szurovecz Kitti
  3. Lehet, hogy a két szót, sors és végzet, én másként használom. A végzetben benne van a vég. Az valaminek a vége, nem az eleje. A sors pedig, az, amit nem választottunk meg. A sors a kezdet, amivel kezdtünk, a végzet, ahol végzünk. Egzisztenciálisan úgy lehetne értelmezni, hogy ide lettünk dobva. Amikor megszülettünk, mintha valaki okkal dobott volna minket oda, ahol találjuk magunkat. Feldmár András
  4. Igen, van, aki emberként születik, és önmaga töredékeként hal meg. A másik pedig emberként születik, és ha meghal, kevesebb, szegényebb lesz a világ. Pál Ferenc
  5. Úgyszólván kétszer születünk meg, egyszer létezni, másodszor élni. Jean-Jacques Rousseau
  6. Ez itt a vég. De ez itt a kezdet. (...) Mert a világban nincsenek igazi kezdetek és végek, csak mi, emberek nem bírjuk élni és értelmezni a tagolatlan időt, ezért saját szempontjaink szerint felosztjuk azt. Még a születés és halál is csupán ennek a tagolásnak részei, bár nyilván nagyobb jelentőséggel bíró részei, mint az évek, hónapok és napok. Mégsem igaz, hogy a születés lenne a kezdet, és a halál a vég. Az igazi kezdet az első gondolat felhangzása volt, és az igazi vég az utolsó gondolat elhallgatása lesz.
  7. A születéshez hozzátartozik a halál, az ifjúkorhoz az öregkor, az élethez magához pedig a megfelelő forma és az előre behatárolt időtartam. Oswald Spengler
  8. Az életnek két fázisa van. A születés és a halál. Ennyi. Hogy mit csinálsz a kettő között? Nos, az rajtad áll, nem?
  9. Az ember megszületik és meghal. Tehát elvileg van egy idő, amihez köti a létezést, de ez nem fáj, mert az a része sem fájt, amíg nem születtem meg. Tehát körülbelül ugyanerre számítok utána is. Kóbor János
  10. Az életben nincs szabad választás, hogyan is lehetne? Attól a pillanattól, hogy világra jövünk, a három norna tudja, merre vezet életünk fonala, milyen mintává szövődik és hol ér majd véget. Bernard Cornwell
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat