Talán neked is van gyereked, és akkor tudod, hogy az ember állandóan fél, hogy nem tud mindent, nem bír mindent, nem képes elvégezni mindent. Végül olyannyira megszokjuk a kudarc érzését, hogy akárhányszor nem okozunk csalódást a gyerekeinknek, titokban mi is meglepődünk. Talán van olyan gyerek, aki tud erről. Ezért néha apró, pici dolgokat tesznek a legváratlanabb pillanatokban, hogy új levegőt fújjanak a tüdőnkbe. Hogy éppen, éppen, éppen csak megmentsenek minket a fulladástól.

Kapcsolódó idézetek

1. A kisgyerek számára a kudarc még természetes része az életnek: elesik és újra feláll, gyakorol, amíg meg nem tanul átfordulni, kúszni, mászni, járni. Számára ez nem kudarc, hanem a tanulás természetes része, gyakorlás. Az azonban, hogy később hogyan viseli, ha valami nem sikerül, hogy kudarcként éli-e meg, azon múlik, tőlünk mit lát. Dühöngünk, ha valami nem megy? Káromkodunk? Egy halk cifra odamondás után magunkba fojtjuk? Rámondjuk, hogy "mert nekem soha nem sikerül semmi"? Fogat összeszorítva erőltetjük? Elvárjuk, hogy elsőre menjen? Lebeszéljük-e egy-egy ötletéről, mert "úgyse menne"? Mi, szülők, merünk-e kísérletezni az élet dolgaiban? A konyhában? A munkában? A kapcsolatainkban? Merünk-e elesésből újra felállni? Merünk-e tanulni? Hagyjuk-e, hogy a gyermekünk így tegyen? Vida Ágnes
2. Mindenki fél valamitől. Magasságtól, bohócoktól, szûkös helyektől. Ezeket le lehet győzni. Aztán jönnek a gyerekek. Vajon beilleszkednek? Nem kerülnek veszélybe? Ezeket a félelmeket sosem küzdjük le. Szóval néha csak annyit tehetsz, hogy veszel egy lélegzetet, figyelsz rájuk és reménykedsz. Persze nem sikerülhet minden. De ha sikerül, az nagyszerû érzés.
3. A gyerekek a születésük pillanatától fogva eltöltik az ember szívét szeretettel... és rettegéssel. Főleg a kislányok. Mindentől meg akarod óvni őket. És amikor nem tudod, úgy érzed, megbuktál. C. J. Tudor
4. Jó érzés lehet, hogy olyan szülei vannak az embernek, akik megértik, vagy legalábbis próbálják megérteni, hogy az embernek próbára kell tennie magát, meg kell találnia a saját útját. Sokan túl sokáig várunk, amíg bele merünk vágni ebbe a kalandba, mert félünk a helytelenítéstől és a kudarctól. Nora Roberts
5. Ha azt gondoljuk, a titkolózással vagy a hazudozással valamitől is megkímélhetjük a gyerekünket: tévedünk. A velünk élő gyerek mindazt "tudja", amit mi tudunk, ha nem is fogalmilag, de érzésben, feszültségben, sőt: képzetáramlásban! Ráadásul, mivel fogalma sincs, mit érez, mitől feszült, miért jut eszébe mindaz, ami eszébe jut, ez az állapot egyértelmûen a kárára van. Csakis a nyíltság, a valódi élethelyzet felvállalása tanácsolható a kezdet kezdetétől, annak minden nehézségével együtt. Vekerdy Tamás
6. A gyermekeink néha képesek meglepni minket. Néha észre sem vesszük, hogy megváltoznak. Cecelia Ahern
7. Minden nehéz helyzetben noszogatnunk kell magunkat: bátorítani, hogy kicsit még bátrabbak legyünk, és mindig valamivel bátrabban, bevállalósabban cselekedni. Átlépni a félelmeink, a szorongásunk és a gyengeségünk falán. Kicsit jobban jelen lenni. És így idővel, fokozatosan, végül csak elérünk oda, ahová el akartunk jutni - még ha az elején nem is gondoltuk volna, hogy eljutunk odáig. Amy Cuddy
8. Figyeljünk oda, mit mond a gyermek, akit a lelkünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk, hogy féljen attól, hogy egyedül marad, és nem hallgatjuk meg. Engedjük meg, hogy egy kicsit ő vegye a kezébe életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi. Hadd érezze újból, hogy szeretjük. Tegyünk a kedvére - akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit nem szoktunk, és akkor is, ha ez mások szemében ostobaságnak tûnik. (...) Ha meghalljuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk. Paulo Coelho
9. Mindig erőt, bátorságot és önbizalmat nyerünk, amikor szembe kell néznünk félelmeinkkel. Azt kell mondanunk magunknak: "Átéltem ezt a szörnyûséget. Most már elboldogulok bármivel, ami csak jöhet." Meg kell tudnunk tenni azt is, amiről azt hisszük, képtelenek vagyunk rá. Eleanor Roosevelt
10. Gyerekként anyád egyfolytában arra ügyel, hogy jaj, el ne ess, meg ne üsd, le ne forrázd magad; a halott kutyádról esküvel állítja, hogy az csak alszik, és tiszta erőből titkolja előtted frigye kudarcát. Aztán egyszerre zúdul rád minden. Akkor kell megtanulnod, milyen a testi és lelki fájdalom, az elvesztés, a százféle félelem, amikor már azt merészeled hinni, hogy mindez nem is létezik, vagy ha mégis, te elkerülheted: védőoltást kaptál ellene. Ez a fajta kímélet nem hazudás?! Nemzedékek nőnek fel úgy, hogy nem ismertették meg velük időben, mennyi mindenfélétől gazdag az élet, még a csalódástól, konfliktustól, gyötrelemtől is. Még azt se tudják, hogy az éhség nem halálos, legfeljebb az éhezés, hogy a fizikai erőkifejtés fájdalma idővel örömérzetté, önbecsüléssé szépül. Vavyan Fable