Tegnap még pendült s feszült a kedvem, Cimbalmos, nótás, kacagó húr: Mára elhallgatott rekedten.

Kapcsolódó idézetek

1. Aranycselló mély húrjain zenélt a végtelen magány. Akkor megálltam kinyújtott karral, mint világtalan kéregető s utánad tapogattam. Milyen voltál és milyen volt a hangod? hogyan néztél rám és hogyan szerettél? - jaj, elfeledtem. Dsida Jenő
2. Nem hallottalak. Hangod mégis ott zenél lelkem mélyében.
3. Társak nem voltak, Magam voltam csak. Én már fáradok, Mindent rád hagyok, Kérlek, engedj el! Nekem mennem kell, A csendnek hódolok. Hallgass, hallgatok... Bonanza Banzai
4. Régi nóták kezdenek halkulni, Régi álmok csöndesen fakulni, Régi szemek tûnt napokba néznek: Álom, álom, rossz álom az élet. Juhász Gyula
5. Csönd. Ajkaim lezárvák. Ringass: árva az árvát, Igy, sírj csak, rámhajolva, Meghalni volna jó ma... Tóth Árpád
6. Térképeket terítek magam elé, számolok. Verset írok, gitározom, lüktetek. És megremeg és megpendül és újra zúg, zakatol, cseng-bong az idő. Hallhatatlan hangja szétfeszíti a teret, a léleknek zenél. Megint elmúlt egy nap nélküled. Kovács Ákos
7. Fáradtan ballagok, árnyam sötét, s hátam mögött megáll az Ifjúság, áll tétován, lehajtva szép fejét, és többé már nem jön velem tovább. Hermann Hesse
8. Tegnap te voltál nékem még a minden: mélységeket rejtő nagy óceán - elült a szél, vihar se gyúl szivemben, s maholnap már csak emlék vagy talán. Végh György
9. Egy hangszer voltam Isten kezében, ki játszott rajtam néhány dallamot. Aztán eldobott és elhagyott, de fölöttem ragyognak a csillagok. Juhász Gyula
10. Napjaim, koldusok, belesnek némán a házam ablakán, elveszett dallamot siratnak a billentyûk a zongorán. Kinn a hajnal ég, ébred a lángolás, de benn örökké tart a napfogyatkozás.