Aranycselló mély húrjain zenélt a végtelen magány. Akkor megálltam kinyújtott karral, mint világtalan kéregető s utánad tapogattam. Milyen voltál és milyen volt a hangod? hogyan néztél rám és hogyan szerettél? - jaj, elfeledtem.

Kapcsolódó idézetek

1. Tegnap még pendült s feszült a kedvem, Cimbalmos, nótás, kacagó húr: Mára elhallgatott rekedten. Sárközi György
2. Csak zenélj, ahogy tudsz, méla hangfogóval, Csak beszélj a csönddel, árnnyal, csillagokkal, És ha másra hallgat mind a többi ember, Te beszélj tovább a zengő végtelennel. Juhász Gyula
3. Nem hallottalak. Hangod mégis ott zenél lelkem mélyében.
4. Egy hangszer voltam Isten kezében, ki játszott rajtam néhány dallamot. Aztán eldobott és elhagyott, de fölöttem ragyognak a csillagok. Juhász Gyula
5. Igézve álltam, soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek - Egyszerre csak megfogtad a kezem, S alélt pilláim lassan felvetődtek, És éreztem: szivembe visszatér És zuhogó, mély zenével ered meg, Mint zsibbadt erek útjain a vér, A földi érzés: mennyire szeretlek! Tóth Árpád
6. Éjféltől hajnalig imádtam. A szánkon vacogott a csók. Köd hullt. A nedves éjszakában lassan dalolva ballagott. És sírt. És sírtam én is, én is, és sírtak fönn a csillagok. Kosztolányi Dezső
7. A hangjából sugárzott a magány. A bánat, a fájdalom. A múltról énekelt, amely fogva tartja, és amelyből nem is akar szabadulni.
8. A vágyak bágyadt hegedûjén gyászindulót húzok neked. (...) Elhantolt álmaim zokognak a horpadt öblû hegedûn, és könnyeim, az eltitkoltak, hullanak a húrra keserûn. Juhász Gyula
9. Úgy eltûntél most megperzselt nyaramból, mint bomlott nyáj, mely százfelé barangol. Dalol a pásztor s törli könnyeit... Folyton tudlak, így vádollak s szeretlek, a rímeim ölelőn karbavettek, és számon tartom hûtlen perceid. Garai Gábor
10. Napról napra nagyobb gyengédséggel viseltetek irántad. Csodálom a könnyedséget, amivel váltogatod magadban a nőt és a kislányt. Olyan vagy, mint a vonó, amely könnyedén siklik a hegedû húrjain, és isteni dallamot csihol ki belőlük. Paulo Coelho