Teli voltunk élettel, Szabad volt a szívünk, És én úgy hittem, Sose kell félnünk. Hova lett a boldogság? Hova a sok álom? És ami nincsen már, miért kell, hogy fájjon?

Kapcsolódó idézetek

1. A boldogság az, amikor sokat kapunk. A fájdalom az, amikor ezt mind elveszik. Én nem akarok boldog lenni többé, mert az egyszer nagyon fájni fog.
2. Nem, nem vagyunk rendben. Kell valami... jó. Kell valami, amit helyesnek érzek. Nem vagyok letörve, nincs összetörve a szívem, nem gyászolok. Nem halt meg. Csak odakint van. Odakint éli az álmait, és tudom... tudom, hogy boldog, és ezért büszke vagyok rá. De van ez az érzés, ami miatt nem lesz teljesen igazságos, vagy jó. Õ éli az életét, napról napra, boldogan, nélkülem. De minden reggel felkelek, és itt ez az ûr, ez az érzés... Lehet, hogy az én álmaimnak vége. Lehet, hogy én már megéltem az álmom, és most vége. És most valahol máshol van, én pedig elengedtem, és... jó, hogy ezt tettem.
3. Annyira könnyû lett volna elmenekülni az érzések elől, de nem volt szabad sem a múlt emlékei közé, sem a jövő ígéreteihez rohannia, meg kellett tapasztalnia, ami itt és most történik vele, akármennyire fájjon is az. Meg kellett élnie, hogy elveszíti Mayát, és elveszíti a boldogságot is vele. (...) Fájdalom, amit akkor érzünk, ha igazán életben vagyunk? Gaál Viktor
4. - Már minden nekünk jutó boldogságot elhasználtunk? Nem félsz attól, hogy ennyi jutott csak nekünk, ami most van? Mintha egy bizonyos mennyiségû boldogságot kellene beosztanom az egész életemre, én meg már elhasználtam mindet. Szerinted lehet ez? - Istenem, remélem, hogy nem.
5. Hát nem értelmesebb dolog most élni örömteli életet, kiteljesítve minden napot, szeretni és szeretve lenni, ahelyett, hogy az ismeretlen jövőben előálló egészségi állapotunk miatt aggodalmaskodnánk? Mi van, ha nincs is jövő? Mi van, ha a halál a szabadulás útja, amely a túlvilági boldogságba vezet? Brian Weiss
6. Ha vissza kellene néznem az életemre, hogy kijelöljek egy boldog pillanatot, akkor azt is tudnám, hogy az a pillanat ott maradt a múltban. Hogy soha többé nem hatna ugyanazzal az erővel. És ez nagyon fáj. Cecilie Enger
7. Éber az éjszakánk, álom a nappalunk, Lekopva színeink, szürkévé változunk, Az öröm csak káröröm, Az érzés csak végtelen félelem, Tényleg csak ennyi volt az életem? Ismerős Arcok
8. Nem voltak kérdések, nem volt holnap. Csak mi ketten léteztünk. Hálás voltam a sorsnak, hogy rád találtam. Olyan ösztönösen, olyan tisztán szerettelek. Aztán mégis el kellett, hogy veszítselek. Iszonyatosan fáj a hiányod. Bármi, amit nélküled teszek, csak pótcselekvés, hogy elteljen az idő. Már soha többé nem fogok tudni úgy mosolyogni, mint ahogy rád.
9. Te vagy az álmom, jutalmam mindenért. S ha néha féltem, melletted véget ért. Amikor itt vagy, nem kell már semmi sem. Félek, hogy álmodom és mégis elhiszem.
10. Mennyi szomorúság van bennünk, mennyi szétfoszlott álom, és mégis több az öröm az emberi életben, mint a fájdalom. Csakhogy a fájdalomra erősebben emlékszünk. Talán Isten rendelkezése ez, hogy így jobban megbecsüljük a múló, elröppenő örömöket. G. Hajnóczy Rózsa