Ugrás a tartalomra
Tőlem még olyan szellemes válasz sem telik, mint Newtontól, a nagy tudóstól, aki mélyen hívő ember volt. Valaki gúnyosan kérdezte tőle: "Aztán hogyan szedi össze életre az Isten egyszer a halottakat?" A nagy tudós benyúlt egy fiókba, kivett egy dobozt, abból egy marék vasreszeléket és szétszórta az asztalon.
- Szedje össze - mondta az idegennek.
- Nem tudom - felelte az. Erre a tudós kivett a zsebéből egy mágnest, és a vasreszelék fölé tartotta. Mind hozzácsapódott. Egy szempillantás alatt, az utolsó szemig.
- Nos, valahogy így! - felelte szerényen a tudós.
- Engem máris magához vonzott.
Kapcsolódó idézetek
-
A tudomány nagyon hasonlít az apámra. Gyerekkoromban örökké szétszedett még jól mûködő dolgokat, pusztán kíváncsiságból. Így aztán el tudta mondani, mi hogyan mûködik. Érdekes volt, kivéve anyámnak. Õt az őrületbe kergette. Amikor apa megpróbálta összerakni a rádiót vagy a telefont, amit éppen bütykölt, rendszerint elvesztett néhány alkatrészt, és olykor fontosakat, amiket nem volt könnyû pótolni. Egy ideig azt állította, hogy erre az alkatrészre amúgy sem volt szükség, míg végül a kütyü a garázs egyik polcára került, mûködésképtelenül.
Mark Boyle
-
Newton idejében egy mûvelt ember - még ha vázlatosan is, de - megszerezhette a teljes emberi tudást. Ám azóta a tudomány fejlődési üteme ezt lehetetlenné tette. Az elméletek állandóan változtak, hogy számot adjanak az új megfigyelésekről, de sohasem voltak kellően feldolgozva és leegyszerûsítve, hogy az átlagember is megértse őket. Specialistának kell lenned, és akkor is csak reménykedhetsz, hogy megértheted a tudományos elméletek egy kis hányadát.
Stephen Hawking
-
Az emberek egészen különböző darabkákból állnak össze (...). Sokszor csak egyiket vagy másikat látjuk ezekből, aztán ha sikerül mindet összegyûjtenünk, hirtelen rádöbbenünk, hogy igazán jól ismerünk valakit.
Cassandra Clare
-
De a rendesen élő, józan ember sosem esik kétségbe. Elveszti a vagyonát: ez olyan kemény csapás, hogy egy pillanatra beletántorodik. De már szedi is össze az erejét, a sérelem maga készteti, hogy talpra álljon, hogy segítsen magán, cselekvéssel vigasztalódik. Nagybeteg lesz: de van benne türelem; amit nem lehet meggyógyítani, azt is elviseli. Fájdalom taglózza le, vonagló tagjait görcs rángatja: ő viszont a remény horgonyába kapaszkodik. A halál a legkedvesebbtől fosztja meg, gyökerestül tépi ki, szaggatja szét a hajtást, melyre érzelmei rátekeredtek: komor gyász, borzalmas seb. Ám virrad a reggel, betekint a vallás az elhagyott ház ablakán, és azt mondja: majd egy másik világban, más életben újra találkozol a kedvessel.
Charlotte Bronte
-
Egyik ezrest a másikra rakni, a kövér milliókat összehordani - egy élet árán! Aztán egy szép napon jön a halál - és ő volt - nincs! A milliók meg itt maradnak.
Hegedüs Sándor
-
A halottakból nem válnak élők többé, ha mégannyira keresi, s meg is találja őket az ember. Akit az istenek maguk mellett akarnak tartani, annak ott a sírja, ahol összeesett.
-
Ha egy ember behunyja a szemét, fel tudja idézni minden választását. Belátja, hogy mindig valaki másért hozta meg azokat.
Fredrik Backman
-
Analízis. Valóban, a múlt század tudománya sikeresen szétszedte az embert. Jöhetne már valaki, aki megint összerakja.
Karinthy Frigyes
-
Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró, csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
(...)
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
Wass Albert
-
Bárkivel előfordul, hogy egy zenemûvet újra és újra meghallgat, és ilyenkor újabb, korábban észrevétlen harmóniákat fedez fel benne; a matematikus is gyakran éppily örömöt lel a bizonyítások újraolvasásában, mert ilyenkor tárulnak fel az őket leheletfinoman összetartó apró részletek.
Marcus du Sautoy